Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

A 100 éves Bíró Dénes köszöntése

2014. augusztus 12., 16:20

Ma is gondozza kertjét, és örömét leli abban, ha megvendégelheti látogatóit – Bíró Dénes 100 éves óbudai polgárt születésnapján köszöntötte az önkormányzat.

1914. augusztus 12-én, Sóváradon (Erdélyben, Szovátától nyugatra) született Bíró Dénes, akit századik születésnapján Kelemen Viktória alpolgármester köszöntött az önkormányzat nevében.
oklevel
Édesapját, aki húsvizsgálóként dolgozott, sajnos nem ismerhette, mert az I. világháború kitörésekor besorozták, majd a gorlicei áttörés után, egy szuronyrohamot követően nyoma veszett. Édesanyja háztartásbeli volt. Nővére, Róza 92 éves korában hunyt el, az édesanyja második házasságából még két féltestvére született.
Bíró Dénes iskoláit Sóváradon végezte, gyermekkorában gyakran bevonták az otthoni, ház körüli munkákba. 16 évesen Kolozsvárra költözött, szállodában cipőpucolóként, húsboltban eladóként, festő mellett segédmunkásként próbált szerencsét.
1936-ban feleségül vette Demeter Rozáliát, ezt követően Nagyváradra vitték katonának. Leszerelése után feleségével együtt dolgozott, neje mint szakácsnő, ő mint szobainas. Házasságukból két gyermekük született: Béla 1941-ben, Dénes 1943-ban.
A második bécsi döntés után a Magyar Királyi Postaaltisztek Országos Egyesületének Kolozsvári Csoportjánál szolgált mozgópostásként, mely elmondása szerint meglehetősen sok ismeretet is követelt.
1943-ban a magyar katonaságnál géppuska-irányzói átképzésen vett részt, majd rövid időre elszakadt családjától, ugyanis a postaszolgálat áttelepülésével Debrecenbe kényszerült költözni, azonban felesége és gyermekei Érmihályfalván maradtak nehéz körülmények között.
Debrecenben 1946-ig szolgált, innen került Budapestre a 62-es számú Postahivatalhoz, mint postai beosztó és kézbesítő. Felesége a Házi Ipari Szövetkezetnél helyezkedett el bedolgozóként. Ez idő alatt Békásmegyeren éltek albérletben (Kőbánya u., Templom u., Táncsics M. u.), majd 1956-ban telket vásároltak, azonban építkezni nem tudtak engedély hiányában. Végül ez a tervük 1959-ben a Márton úton teljesült, ahova 1960-ban költözhettek be. Miután gyermekeik is megnősültek, 1972 és ’75 között fogtak a Hegyalja utcában ismét építkezésbe, ahol jelenleg is élnek fiai Dénes bácsival.
Nyugdíjba 1980-ban, 66 éves korában vonult, de ezt követően továbbra is dolgozott többek között éjjeli őrként, illetve fáradhatatlanul gondozta a saját telküket.
Feleségét 1997-ben veszítette el.
Dénes bácsi korához képest jó egészségi állapotnak örvend, bár 2011-ben egy sajnálatos baleset miatt egyik lábát amputálni kellett, a ház körüli kertet a mai napig gondozza, ha az időjárás engedi. Erről mesélt a századik születésnapján őt köszöntő Kelemen Viktória alpolgármesternek is. Mint mondta, gyönyörű kertje és az ezzel járó munka élteti, és persze a család: három unokája, két dédunokája van.
csalad
Az önkormányzat képviselőit örömmel fogadta, köszöntőit maga is vendégül látta. Még sok boldog születésnapot, jó egészséget kívánunk, Dénes bácsi!