Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

segítség

Köszönjük és továbbra is várjuk nagyvonalú felajánlásaikat – Jelenleg tartós élelmiszerre lenne szükségünk

2022-08-16 16:02:12
Önkormányzatunk az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központtal együttműködésben jelenleg is folytatja segítő tevékenységét, és igyekszünk a harmadik kerületben tartózkodó, a háború elől elmenekült családoknak támogatást nyújtani.

Önkéntes véradásra várnak minden kedves jelentkezőt a harmadik kerületben

2022-04-27 20:09:30
A Szent Margit Rendelőintézet Vörösvári úti szakrendelőjébe április 29-én, az Óbudai Egyetem és a Szent Margit Kórház közös szervezésében pedig május 12-én várják az önkéntes véradókat.

Segítünk az Ukrajnából menekülő embereknek, családoknak – Információk, elérhetőségek, adománygyűjtés

2022-03-29 11:31:21
Önkormányzatunk és számos harmadik kerületi segítő szervezet továbbra is támogatja az ukrajnai háború elől menekülő embereket. A legfontosabb információkat, elérhetőségeket gyűjtöttük össze.

Ukrán vagy orosz nyelven beszélő önkéntes segítőket keresnek

2022-03-27 19:06:26
A Főváros továbbra is támogatja az ukrajnai háború elől menekülő embereket, ehhez keres önkéntes segítőket, akik a nyelvi akadályok leküzdésében nyújtanának segítséget.

Van otthon nem használt okostelefonja? Most nagy szükség lenne rá

2022-03-17 15:04:02
Fontos számunkra, hogy kapcsolatban legyünk a háború elől elmenekült, nálunk tartózkodó családokkal, emberekkel. Ehhez most telefonokra lenne a legnagyobb szükségünk. Arra kérjük az itt élőket, a helyi cégeket, vállalatokat, civil szervezeteket, hogy ha módjuk van rá, segítsék készülékekkel a hosszabb-rövidebb ideig a harmadik kerületben tartózkodó menekült embereket. Köszönjük.

Folytatjuk az adománygyűjtést, továbbra is segítjük a hozzánk érkezőket – Köszönjük, hogy ennyien csatlakoznak

2022-03-08 12:15:55
A harmadik kerületben élők és az itt dolgozók eddig is jelentős mennyiségű adománnyal járultak hozzá, hogy a háború elől menekülő embereket, főleg nőket és gyerekeket segíteni tudjunk. Óvodáink és bölcsődéink példás gyorsasággal megszervezett adománygyűjtésére rengeteg felajánlás érkezett, az első szállítmányok már célba is értek. Köszönjük!

Részt vettünk a nőnapi ruhagyűjtési akcióban – Köszönjük kollégáink segítségét

2022-03-07 20:40:50
Szerettünk volna hasznos, kényelmes és szép dolgokkal hozzájárulni a központ gyűjtéséhez, és a Dózsa György úti Női Éjjeli Menedékhely lakóinak örömet szerezni.

Az önkormányzat által biztosított vendégházba többnyire nők érkeztek, jól van mindenki

2022-03-03 10:39:07
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és az Esernyős már a múlt héten előkészítette az Ukrajnából a háború elől menekülők számára római-parti vendégházát, amelybe meg is érkeztek az első családok.

A Fővárosi Önkormányzat szállással, étkezéssel és logisztikai szervezéssel segíti az Ukrajnából menekült embereket

2022-03-01 12:19:26
A hétfőről keddre virradó éjszaka során 200 embert szállásoltak el, írja közleményében a Főpolgármesteri Hivatal. Annak érdekében, hogy fenntartsák a budapesti helyszínű, ezáltal gyorsan bevethető szállásokat, a tartósan – várhatóan a háború végéig – Magyarországon maradók számára folyamatosan nyitják meg vidéki táboraikat. Ezek közül egy Balaton melletti tábor 80 fővel megtelt, így újabb helyszínek nyitásáról döntött a Főváros vezetése.

A harmadik kerületi Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium is gyűjtést szervez

2022-02-27 10:35:58
A harmadik kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium felhívását tesszük közzé, az iskola adománygyűjtésével kapcsolatban alább olvashatóak a részletek.

Budapest több intézkedéssel is segíti az Ukrajnából érkező menekülteket

2022-02-26 14:59:46
Budapest szolidáris, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását, adta hírül a Főpolgármesteri Hivatal.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és dr. Kiss László polgármester szolidaritását fejezi ki az ukrán emberekkel és Ukrajnával

2022-02-25 14:58:36
Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatalának Fő téri épületére is kikerült az ukrán zászló, ezzel is kifejezve kiállásunkat az ukrán emberek és Ukrajna mellett.

Az életmentésben segítséget nyújtó kerületi gimnazista fiúnak mondott ma köszönetet dr. Kiss László

2022-01-19 12:18:03
Óbuda-Békásmegyer polgármestere ma délelőtt megköszönte az Óbudai Gimnázium tanulójának, Sajti Ervinnek az 1-es villamos megállójában január 5-én tanúsított bátorságát. A diák a mentők kiérkezéséig mesterséges lélegeztetésben részesített egy összeesett középkorú férfit.

Dr. Kiss László polgármester személyesen is felkereste a fiatal párt, akiknek leégett az otthonuk

2021-12-15 17:19:13
A polgármester előzetesen egyeztetett a családdal, mire lenne leginkább szükségük.

Támasztér@csetpont – Ahol a kamaszok vannak a középpontban

2021-05-12 17:38:48
A fiatalok közösségi életét különösen megtépázta az elmúlt időszak. A baráti együttléteket, a programok hiányát ez a korosztály talán még nehezebben viseli, mint az idősebbek. A Kamasztér Alapítvány hiánypótló kezdeményezése válaszokat ad a tizenévesek kérdéseire, és támogatást nyújt a problémáik feldolgozásához.

A Nemzetközi Vöröskereszt napja - felbecsülhetetlen segítség a járvány idején is

2021-05-07 22:35:27
Május 8-án ünnepeljük a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom világnapját. A szociális segélyezéstől és az elsősegélynyújtás oktatásától kezdve a véradások szervezéséig a Vöröskereszt tevékenysége nagyon szerteágazó.

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Szervezete 2015 óta a kerületi látássérültekért

2021-04-28 10:02:16
A szervezet fő célja a látássérült és a látó emberek együttélésének zökkenőmentessé tétele. Kerületünkben több mint 15 éve segítik a látássérült embereket, hogy aktív, teljes értékű életet élhessenek.

Véradásra várunk mindenkit április 12-én délután az Esernyősbe

2021-04-07 14:01:51
A Magyar Vöröskereszt és az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont véradásra vár mindenkit az Esernyősbe 2021. április 12-én, hétfőn délután 13:00 és 18:00 óra között.

A kerületi civilek egész évben értünk dolgoznak, most rajtunk a sor! Támogassuk őket

2021-03-30 13:28:37
Mi lenne velünk, ha nem lennének civilek? Hiánypótló munkájuk nélkül az államra, az önkormányzatokra és végső soron az állampolgárokra is sokkal több közfeladat hárulna. Különösen fontos számunkra a kerületünkben tevékenykedő civilek munkája. Ismerjük el a teljesítményüket adónk 1 százalékának felajánlásával.

Ismét véradásra várnak mindenkit kerületünkben március 22-én

2021-03-16 12:58:35
A Magyar Vöröskereszt III. kerületi kirendeltségén március 22-én, hétfőn délután 13 és 18 óra között ismét véradásra várják azokat, akik szívesen segítenének.

Vigyázunk egymásra, segítünk – Szakemberek várják hívásaikat lelkisegély-vonalunkon

2021-03-11 13:58:30
A járványhelyzet és a megváltozott körülmények miatti levertség, kilátástalanság sokakat érint. A problémáinkkal azonban szerencsére nem vagyunk egyedül. A legfontosabb szabály ezúttal is az, hogy bátran kérjünk segítséget, ne habozzunk, ha úgy érezzük, támogatásra van szükségünk. A harmadik kerületben pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek várják továbbra is hívásaikat.

Fontos segítség, életmentő információk tartós fagyok idejére – Figyeljünk a veszélyeztetett helyzetben lévőkre

2021-01-11 12:34:38
A héten tartósan nulla fok alá csökken a hőmérséklet, egyre keményebbek lesznek az éjszakai, hajnali fagyok, ezért különösen figyelnünk kell azokra, akik veszélyeztetett helyzetben vannak. Összeszedtük, hová lehet fordulni, ha kérdésünk van, ha olyan embert látunk, akit a kihűlés veszélye fenyeget, vagy csak úgy érezzük, valakinek segítségre, támogatásra lenne szüksége.

Az Ön kutyája is rémült szilveszterkor? Talált már elszökött állatot? Hasznos tudnivalók az év utolsó és első napjaira

2020-12-30 15:13:13
Mit tegyünk, ha retteg a kutyánk? Hová forduljunk, ha riadt, kimerült állatot találunk? Hogyan készüljünk az év utolsó és az új év első napjaira, ha állatot tartunk?

A közösség ereje pandémia alatt is - Egyboglya Alapítvány

2020-12-16 14:38:52
Az Egyboglya Alapítvány célja, hogy a helyi közösség erejét mozgósítsa azért, hogy a családok megtapasztalják, együtt könnyebb. Könnyebb gyereket nevelni, könnyebb a munka-magánélet egyensúlyt megtartani, egyszóval együtt minden egyszerűbb. Az Alapítvány ebben segíti családokat a pandémia alatt is.

A leggyakoribb kérdésekre azonnali válasz – Gyermekjogi tanácsadó chatbotot indít a Hintalovon Alapítvány

2020-12-04 11:29:38
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány mesterséges intelligenciára épülő új, ingyenes szolgáltatása bárki számára a nap 24 órájában elérhető segítséget nyújt fontos gyermekjogi kérdésekben.

Civil szervezetek a járványhelyzetben – Megsokszorozódott feladatok, nélkülözhetetlen segítség

2020-11-26 14:17:36
A civil szervezetek munkája nélkül egyetlen demokratikus társadalom sem működhet. Fokozottan igaz ez a járványhelyzetre, hiszen szociális, egészségügyi, lelki és gazdasági hatásait mindenki megérzi. A harmadik kerületi civil szervezetek járványhelyzetben végzett munkáját bemutató cikksorozatunkban elsőként a kisgyermekes családok figyelmét szeretnénk felhívni az Óbudai Otthon Segítünk Alapítvány munkájára.

Összefogás a holnapért - Koronavírus Védelmi Alap a kerületben

2020-04-09 13:20:09
Április 9-én ismét polgármesteri döntéshozatal volt, melyre a frakciók tájékoztatásával került sor – a frakcióvezetők videókonferencia segítségével kapcsolódtak be a tárgyalásba.

Segítséget kapnak az idősek az alapvető élelmiszer, gyógyszer beszerzésében

2020-03-25 10:23:45
Már hat autóval, a kerületi önkormányzat, a közterület-felügyelet és a szociális ellátást biztosító intézmények összefogásával gondoskodik a III. kerület a rászoruló idősek ellátásáról. Második hete működik és bővül az az ellátórendszer, amit a járványhelyzet miatt a máshonnan segítséghez nem jutó idős emberek, a hatósági karanténba került személyek és a nehéz helyzetben lévő, gyermekét egyedül nevelő szülők élelmiszerrel és gyógyszerrel való ellátására állított fel dr. Kiss László polgármester irányításával Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata.

ÁSZER: vendégségben a bíróságon

2019-09-27 11:56:13
Idén harmadszor, ez alkalommal rendhagyó helyszínen ülésezett a 2015-ben létrehozott az ÁSZER, vagyis Óbuda-Békásmegyer Áldozatsegítő Szakmai Együttműködési Rendszere. Ennek célja az áldozattá válás megelőzése, a gyors és hatékony segítségnyújtás az áldozattá vált személyek részére, továbbá a lakosság biztonságérzetének javítása.

„BEINDÍTÓ TEA,- és KÁVÉHÁZ” álláskeresőknek és változtatóknak!

2018-10-02 08:45:45
Újfajta szemlélet az álláskeresők segítésben. Az Óbudai Családi Tanácsadó szakemberei motivációs technikákkal ötvözték a klasszikus álláskeresési stratégiákat. A csoportok hamar betelnek, ezért érdemes időben jelentkezni!

Saját honlappal is segít az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény

2015-04-09 12:15:16
Gondoskodás, szakértelem, megbízhatóság - ezt nyújtja az ÓSZSZI. Honlapjuk egyebek mellett tájékoztatást ad az intézmény szolgáltatásairól, programjairól és elérhetőségeiről is