A Békásmegyerről kitelepített német ajkú honfitársaink tragédiájára emlékezünk – 75 évvel ezelőtt történt
Az 1946-os svábkitelepítés Békásmegyert sem kímélte. Ha ezúttal nem is hajthatunk együtt fejet elűzött német ajkú honfitársaink emléke előtt, felidézzük a hetvenöt évvel ezelőtt történteket. Amikor elkezdték a sváb közösség tagjait vagonokba terelni, hogy a számukra ismeretlenbe hurcolják őket. Dr. Kiss László polgármester gondolatai mellett felvételünkön egykori szemtanúk vallomásait is megismerhetjük.
„Isten veled, édes hazánk, festették az egyik vagon oldalára, amelyet fénykép is megörökített az utókor számára – idézi fel dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a 75 évvel ezelőtt történteket. – Csupán négy szó. Mégis képes minden egyes áldozat tragédiáját magába sűríteni. Azt, hogy őket nem csupán a házaikból, hanem a hazájukból üldözték el azon az 1946. évi februári napon. Nehéz terhet hátrahagyva a kortársaknak és a következő nemzedékeknek egyaránt: nem feledkezhetünk meg róla, hogy honfitársainkat veszítettük el ekkor.”
Hiszen a török kiűzése után elnéptelenedő Békásmegyerre az első telepesek a 17. század közepén érkeztek Dél-Németföldről. A letelepedett családok szaktudásukkal és szorgalmukkal hamarosan ismét virágzó faluvá varázsolták Békásmegyert, szépen megművelt szántók, szőlővel beültetett domboldalak vették körbe.
Évszázadokkal később, a második világháború után mégis megfosztották őket házaiktól, hazájuktól. A Magyarországon élő németséget ugyanis kollektív bűnösnek kiáltotta ki a háború veszteségei, az átélt szenvedések miatt a szovjet mintára alakuló új államhatalom.
Az ellenük hozott rendeleteket hamarosan követte a kegyetlen döntés: megkezdődtek a kitelepítések. 1946-ban a békásmegyeri svábokat két transzporttal Németországba hurcolták.
Békásmegyer, német nevén Krottendorf teljes lakosságának 92 százalékát: 575 családot, azaz 2281 főt egyszerűen marhavagonokba parancsoltak és zártak, csupán egyetlen batyunyi személyes holmit, értéket vihettek magukkal.
„De a békásmegyeri elüldözött sváboktól emlékeiket, gyökereiket nem tudták elvenni – mondja dr. Kiss László. – Ők és leszármazottaik ma is emlékeznek ez egykorvolt hazára. Mi pedig évről évre közösen emlékezünk meg az ártatlan, civil német ajkú honfitársaink tragédiájáról, és mondjuk el történetüket gyermekeinknek, hogy ilyen embertelenség soha többé ne történhessen meg.”
Így különösen értékes számunkra, hogy az idei megemlékezésen az érintettek közül néhányan, akik gyermekként élték át a borzalmakat, megosztják velünk személyes történeteiket, még ha rendkívül fájdalmas is. Hálásan köszönjük!
