A kommunizmus áldozataira emlékezünk – Hogy soha többé ne történhessen meg!
Minden esztendőben február 25-én hajtunk fejet a kommunizmus áldozatainak emléke előtt. Dr. Kiss László polgármester óbudai emlékművük megkoszorúzásával tisztelgett, és beszédében idézte fel a szovjet megszállás áldozatainak tragikus sorsát. A különleges helyzetben nem gyűlhettünk össze közös főhajtásra, így felvételt készítettünk a szűk körű megemlékezésről.
„Nagyon becsüljétek meg azokat, akik szeretnek benneteket, akik jó szívvel vannak irántatok. Ne bántsátok, ne szidalmazzátok őket, ne váljatok el tőlük haraggal, mert nem tudjátok, nem az lesz-e utolsó cselekedetek letartóztatásotok előtt, s úgy is maradtok meg az ő emlékezetükben!” – Alekszandr Szolzsenyicin, Nobel-díjas orosz író soraival kezdte dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere beszédét a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
Mint mondta, nemigen tudunk, mit hozzá fűzni e gondolatokhoz, hiszen az írónál hitelesebben – aki a Gulag kényszermunkatáborok borzalmait átélte és megismertette a világgal – leírni senki nem tudja azokat az időket. Az időket, amikor a ház előtt megálló fekete autó a rettegés szimbólumává vált nemzedékek számára, amikor minden indokolás nélkül tömegeket tartóztattak le, hurcoltak el.
Azoknak a honfitársainknak a sorsát idézzük fel e napon, akiket ártatlanul vádoltak meg, bélyegeztek meg, küldtek kényszermunkatáborokba, ahonnan sokuk soha többé nem térhetett vissza. Hiszen azok az idők Magyarországot sem kerülték el. A kommunista önkénynek több mint nyolcszázezer magyar ember esett áldozatul.
A különleges helyzet miatt nem róhatjuk le közösen tiszteletünket, de otthon mindannyian szentelhetünk időt arra, hogy felidézzük azokat az éveket akár közeli családtagjaink körében. Hiszen a harmadik kerületben, az Árpád fejedelem útja és a Lajos utca közötti parkban álló, A szovjet megszállás áldozatainak emlékműve arra is felhívja figyelmünket: meg kell emlékeznünk arról, hogy a bebörtönzött, kényszermunkára hurcoltak szerettei szintén mind-mind szenvedői voltak azoknak az időknek. Az aggódó szülők, a magukra hagyott házastársak, a szülők nélkül felnövő gyermekek.
Február 25-én mindannyiuk emléke előtt hajtunk fejet. 1947-ben e napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul, majd a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. Mártíromsága szimbóluma lett mindazok sorsának, akiket ártatlanul vádoltak meg vagy politikai, vallási hovatartozásuk miatt a hatalom kegyetlenül megbüntetett, hallgatásra ítélt, megbélyegzett.
„Február 25-én a közös megemlékezés része, hogy a magyar iskolákban rendhagyó történelemórákat szentelnek e szomorú időszaknak. Hisszük, ha gyermekeink megismerik a valóságot, levonják a tanulságokat, sokat tettünk azért, hogy mindez soha ne ismétlődhessen meg!” – közös felelősségünket és kötelességünket említve zárta dr. Kiss László megemlékező gondolatait.
A Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (SZORAKÉSZ) videójában korábban rögzített vágóképek láthatók.
