Az 1848-49-es szabadságharc nemzeti identitásunk sarokköve
A forradalom kitörésének közvetlen előzményeként tekinthetünk Kossuth március 3-án elmondott beszédére, melyben jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, független és felelős kormányt és parlamenti népképviseletet követelt.
E követelések is közrejátszottak abban, hogy március 13-án Bécsben kitört a forradalom és Metternich kanceller megbukott. Kossuth követeléseit 14-én a felsőház elfogadta, másnap pedig a magyar delegáció a megszövegezett felirattal Bécsbe indult, hogy az uralkodó szentesítését kérje. Az ünnepelt 1848-49-es forradalom azonban az általunk márciusi ifjakként ismert fiatalok Pilvax kávéházi gyűlésével, pest-budai felvonulásukkal, és legfőképp a 12 pontba sűrített kiáltvány elfogadásával és érvényesítési szándékával vette kezdetét. V. Ferdinánd király a történelmi kényszereket érzékelve kinevezte gróf Batthyány Lajost Magyarország kormányfőjének, az utolsó rendi országgyűlésen elfogadott reform téziseket pedig áprilisban szentesítette. Ezzel Magyarország feudális korszaka lezárult és megnyílt az út a polgári társadalomfejlődése előtt.
“Kezdetnek nagyszerű, dicső”- írta március 15-ről Petőfi Sándor. Negyvennyolc emléke azért él eleven bennünk, mert a fiatalok, a jövőbe vetett remény képviselői álmodták valósággá. A forradalom a kevesektől indult, de pillanatok alatt az egész ország ügye lett, mert a változást egy ország akarta, mert sorsunk jobbrafordulása az egész ország érdekeit szolgálta. Politikai érettségük, katonai fölkészültségük és nemzeti elkötelezettségük a harcokban nélkülözhetetlennek bizonyult.
Példaértékű nemzeti összefogással vállvetve küzdött a jobb jövőért a plebejus költő, a tanult ügyvéd, a magyarság ügyének elkötelezett arisztokrata, a katonai pályára lépett nemes. Petőfi és Kossuth, Batthyány és Szemere, Vécsey, Dessewffy, Teleki és a többiek. Azt tették, amit ma is mindannyian gondolunk, hogy Magyarország függetlensége és a polgári társadalom eszméje elválaszthatatlanok egymástól. Akárhányszor siklatta ki a polgári fejlődésnek indult Magyarországot a történelemi szükségszerűség, negyvennyolc emlékét a magyarok titokban, veszélyeket vállalva is megőrizték, megünnepelték.
A központi ünnepség programja itt olvasható
A nemzeti ünnephez kötődve a kerületben nagyszabású toborzót tartottak, ahol besoroztak kicsit és nagyot is a huszárok közé. A Kolosy téri piac területe katonai táborrá alakult, lovakkal, huszárokkal. A nap folyamán volt kézműves foglalkozás, csákó-, párta- és kokárdakészítés, jelmezes fotózás. Délután sor került a katonai toborzóra, majd a Göncöl Néptáncegyüttessel rophatták a táncot az érdeklődők. A program látványosságáért a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület a Nemzetiségekért Díj díjazottjai feleltek. Kora este a “Honvédek, hírszerzők, légionisták” című könyv portréiból nyílt kiállítás. A könyv az 1848–49-es szabadságharc lengyel résztvevőinek életrajzi lexikonja több mint 3400 lengyel életrajzát örökíti meg. A kiállításon a lexikon/könyv néhány főhősének arcképcsarnoka látható.
Kovács Istvánnak történészként, diplomataként és költőként is meghatározta tevékenységét a lengyel–magyar kapcsolatok ápolása. Öt lengyel város díszpolgára, számos állami kitüntetés birtokosa, Óbuda Bem József Díját is megkapta. A kiállítás megtekinthető március 31-ig a ház nyitvatartási idejében.
