Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Beporzóbarát kertet ültessünk – Április 30. a méhek napja Magyarországon

2021. április 30., 09:47

A méhek napján arra hívjuk fel a figyelmet, hogyan állíthatjuk meg a beporzó rovarok számának csökkenését. Sokat tehetünk azért, egyéni és közösségi szinten is, hogy a méhek drámai pusztulását megfékezzük.

Az elmúlt évtizedekben szerte a világon fenyegetően csökkent a méhek és más beporzó rovarok populációja, sőt a pusztulás mértéke egyes régiókban egyre gyorsul. E fajok tömeges fogyatkozásának okai jórészt a nagyipari mezőgazdaság káros hatásai, elsősorban a drámai mértékű vegyszeralkalmazás.

Vadvirágos méhlegelőket telepítettünk a kerületben

A helyzet javulását csak akkor várhatjuk, ha a globális problémakezelést a helyi törekvések is támogatják. Így önkormányzatunk már a tavalyi év tavaszán döntött vadvirágos méhlegelő létrehozásáról, és azóta újabbakat is telepítettünk. Célunk, hogy a méhek és a beporzó rovarok számára élőhelyet teremtsünk, ezzel a lakosság szemléletformálásához is hozzájáruljunk.

Ahogyan a kerületi méhlegelők telepítésének kezdeményezője, Burján Ferenc, a fenntarthatóságért, klíma- és környezetvédelemért felelős alpolgármesterünk mondta, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat tartósan elköteleződött a vadvirágos gyepek létrehozása mellett, ezzel is támogatva a beporzó rovarokat és hozzájárulva a biológiai diverzitás fenntartásához.

„A biológiai sokszínűség nem csupán eszmei érték, megőrzése életünk és élővilágunk alapja – mondta dr. Kerényi-Nagy Viktor, kerületünk főkertésze. – Ugyanis ha nincsenek méhek, nincs beporzás, így gyümölcsök sem kerülnek a polcokra, és egyáltalán, számos nélkülözhetetlen növény fennmaradása is veszélybe kerülhet. A méhek pusztulásának megállítása tehát mindannyiunk közös érdeke.”

Kezdeményezés a beporzóbarát gazdálkodásért

Magyar civil szervezetek is csatlakoztak a „Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai kezdeményezéshez, melynek célja, hogy az Európai Unió támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi a gazdák és a természet számára, hogy harmóniában éljenek.

Szorgalmazza azoknak a vegyszereknek a használatát elkerülni, amelyek megölik a méheket, s ezzel a mezőgazdaságot méhbaráttá tenni. A mozgalom követelései között az szintén szerepel, hogy a gazdák megfelelő támogatást kapjanak a beporzóbarát gazdálkodásra történő átállásra.

Mézelő növények a kertben, méhitató az erkélyen

S ne feledkezzünk meg arról, mi magunk is sokat tehetünk a méhekért és más beporzó rovarokért. Kertünket műveljük beporzóbarát módon, melynek része, hogy nyírjuk ritkábban a füvet, biztosítsunk több teret a vadvirágoknak, és egész évben virágzó, mézelő, változatos fajú bokrokat, sövényeket, fákat ültessünk. Ezzel is nagyban hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a méhek és más beporzók tavasztól őszig táplálékhoz juthassanak.

A méhek itatásához pedig még kerttulajdonosnak sem kell lennünk. Hiszen erkélyen, teraszon is felállíthatunk méhitatót igen egyszerűen. Egy lapos tálat töltsünk fel tiszta ivóvízzel, és szórjunk bele néhány kavicsot, amelyre leszállhatnak a szomjas méhek.

A méhek és más beporzó rovarok meghálálják gondoskodásunkat, és teszik a dolgukat. Mindannyiunk érdekében.