Cigánymesék, roma alkotók, emberi jogok – Ingyenes filmfesztiválon mozizhatunk otthon
Ingyenes online filmfesztiválon felnőtteknek és gyerekeknek szóló műveket nézhetünk meg az emberi jogok világnapja alkalmából. Roma filmesek mellett helyet kapnak olyan nem roma alkotók művei is a programban, amelyek a cigányok történelmét vagy éppen a mai szereplők mindennapi drámáit valósághűen ábrázolják.
„Mikor a Jóisten megteremtette az eget, a földet és a vizeket, nagyon elégedett volt. De egy idő után magányosnak érezte magát. Gondolt egyet, meggyúrta az agyagot, begyújtott a kemencébe, és nekilátott embert formázni…”
Így kezdődik a Hogyan lett az ember? című cigány népmese, amelyből Horváth Mária készített rajzfilmet a világhírű kecskeméti animációs műhelyben, és amelyet szintén láthatunk az Emberi Jogi Filmnapokon. Mivel a fesztivál célja a többi között, hogy a legkisebbeket is megszólítsa olyan művekkel, amelyek a roma kultúrát mutatják be, és a kulturális különbségek megértését és elfogadását hirdetik.
December 10-én és 11-én online regisztráció után ingyenesen tekinthetjük meg az Emberi Jogi Filmnapok programját. A szervező Romédia Alapítvány nemzetközi válogatásában roma művészek alkotásai mellett roma tematikájú filmek szintén szerepelnek. A fesztivál részeként a vetítések után jogvédő és filmes szakemberek beszélgetnek a látottakról.
A program időzítése természetesen nem véletlen: minden évben december 10-én ünnepeljük az emberi jogok világnapját, arra emlékezve, az ENSZ közgyűlése 1948-ban e napon fogadta el és kiáltotta ki Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.
