Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

December 19-én meggyújtjuk a negyedik adventi gyertyát

2021. december 19., 11:03

Az advent hetei a várakozásról szólnak, az örömteli várakozásról. Ennek része ebben az időszakban vasárnaponként az adventi gyertyagyújtás. Ma a negyedik, a szeretetet jelképező gyertyát gyújtjuk meg.

Advent négy hetében a közelgő karácsonyi ünnepre készültünk.

Az örömteli készülődésnek része az is, hogy elcsendesülünk. És ebben az elcsendesülésben, befelé fordulásban gyújtjuk meg az adventi gyertyákat, hogy lélekben is ráhangolódjunk az ünnepre.

Advent utolsó vasárnapján, december 19-én a negyedik gyertyát gyújtjuk meg.

A mai a szeretet szimbóluma. Az apró láng, amely otthonainkban és közösségeinkben fellobban, azt a közös örömöt hozza el számunkra, hogy idén is eljön az ünnep, és együtt ünnepelhetünk.

Hagyományainkhoz híven az óbudai Fő téren is ég a gyertya lángja advent négy vasárnapján.

Advent Óbudán 2021 rendezvénysorozatunk keretében a negyedik adventi gyertyát dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere gyújtja meg december 19-én 17.40-kor, köszöntve a Fő téren együtt ünneplőket.

Tartsanak velünk!