Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Együttműködésben a környezetünkért – újabb megállapodás az Óbudai Egyetemmel

2019. június 19., 08:00

Óbuda-Békásmegyer és az Óbudai Egyetem kooperációja révén az önkormányzat magasabb színvonalon tudja ellátni a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatait, míg az egyetemen erősödhet a gyakorlatorientált kutatás és oktatás, hiszen a környezetmérnök alapképzésen tanuló hallgatók részt vesznek a kerületben fennálló környezetvédelmi problémák felderítésében, megoldásában.

Az önkormányzat már több ízben – egy keretmegállapodás értelmében- együttműködött a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karral: 2015-től az intézet a hallgatók segítségével a kerületben környezetvédelmi kutatásokat, illetve tényfeltáró és állapotfelmérő kutatásokat végzett, amelyekhez Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata nyújtott támogatást, 1 millió forintot.

A témákat az egyetem és az önkormányzat Közterületi és Környezetvédelmi Osztálya minden évben egyezteti. 2015-ben például az Aranyhegyi-patak és a Mocsárosi-dűlő állapotértékelésével foglalkoztak a hallgatók. 2016-ban többek közt azt vizsgálták a leendő környezetmérnökök, hogy alkalmas lehet-e a Bründl-forrás vize ivóvíz hasznosításra. Ezen kívül az önkormányzathoz több bejelentés is érkezett feláztatott telkekről, így az egyetemisták lakossági érdekű feladata volt az ismeretlen eredetű szennyvíz forrásának beazonosítása. 2017-ben a Laborc-árok feltételezett szennyezésével kapcsolatban végeztek vizsgálatokat, valamint az 1-es villamos tervezett meghosszabbításának szakaszán készítettek zajvizsgálatokat és a várható hatásokat igyekeztek felderíteni az önkormányzat szakembereivel. 2018-ban újabb feladatok álltak hallgatók előtt, az Aranyhegyi-patak ökológiai állapotértékelésével, a 10-es út melletti fényszennyezés mérésével, Aranyhegyen a légiközlekedés zajmérésével, helyi természeti értékek védetté nyilvánításával, a helyi (egyedi) tájértékek kataszterezésével foglalkoztak.

2019-ben ismét szerződés révén folytatódna az együttműködés: a hallgatók bevonásával végzett levegőminőség-védelem, vízminőség-védelem, talajminőség-védelem, zajvédelem, és fényszennyezés mérésekhez, illetve vizsgálatokhoz nyújt támogatást az önkormányzat. Az évekre visszanyúló kooperáció azt mutatja, hogy az Óbudai Egyetem képzései piacképesek, már a hallgatói évek alatt szakmai megbízások teljesítésére kérik fel a hallgatókat, amelyek valós segítséget jelentenek az önkormányzat Közterületi és Környezetvédelmi Osztályának döntés-előkészítő tevékenységében.

kiemelt kép: https://rkk.uni-obuda.hu/