Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Elbúcsúztunk, jövőre innen folytatjuk – Szezonzáró este a Római-parti Plázson  

2021. augusztus 23., 16:09

Szomorú szívvel, de nagyon elégedetten és büszkén köszöntünk el a Római-parti Plázstól, amely közel ötven év óta a budapesti Duna-szakasz első ingyenes, mindenki számára hozzáférhető szabadstrandja volt, ahol szervezett körülmények között volt lehetőség biztonságos fürdőzésre. Köszönjük, hogy több ezren velünk tartottak. Nagy szeretettel várjuk Önöket jövőre is. Kérjük, tekintsék meg dr. Kiss László polgármester videóját, amelyet a zárás estéjén rögzítettünk.

Egy utolsó mártózás, még egy könnyű relaxálás a csíkos parti székben a fövenyen… Augusztus 22-én este 7 órakor bezárt a Római-part bő három hétig nyitva tartó szabadstrandja. Budapest Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály határozata szerint eddig tartott az idei fürdési idény a parton.

Történelmi pillanat volt, amikor július 30-án délelőtt 11 órakor megnyitott a Római-parti Plázs. Nemcsak azért óriási előrelépés és mérföldkő a harmadik kerület történetében, mert rengeteg munka és egyeztetés előzte meg, hogy közel ötven év után ingyenes szabadstrand nyíljon a Duna budapesti szakaszán, hanem azért is, mert nagyon széles körű együttműködést igényelt, rengeteg szakember és a hatóságok összehangolt munkáját.

Nagy büszkeségünk, hogy a Római-part értékeit szem előtt tartó, hangulatos, a tisztaságra és a biztonságra nagy gondot fordító, minden igényt kielégítő, ingyenes szabadstrandot nyithattunk meg és működtethettünk közel egy hónapig. Olyan fürdőhelyet, ahol mindenki otthon érezhette magát, és ahol ingyen zuhanyzó, mosdó, ivóvíz és pelenkázó várta a vendégeket.

A folyamatos vízminőség-ellenőrzés mellett a területen vízimentő-szolgálat működött minden nap a fürdőhely nyitvatartási idejében, valamint gondnokot/fövenyőrt is alkalmaztunk. A Római-parti Plázs területének biztonságáról éjszakai őrség is gondoskodott minden nap 22 órától másnap reggel 8 óráig. A meder tisztítása a nyitást megelőzően megtörtént, az átvizsgálás pedig folyamatos volt.

Néhány érdekesség, a Római-parti Plázs számokban:

  • Legmagasabb levegő-hőmérséklet: 35 fok
  • Legmagasabb vízhőmérséklet: 23 fok
  • Legmagasabb UV-sugárzás-index: 7.1
  • Látogatók száma: összesen kb. 6000
  • Fürdési idény: 24 nap/192 óra
  • Legalacsonyabb vízállás: 240 cm
  • Legmagasabb vízállás: 414 cm

Nem fogjuk tudni mindenkinek egyesével megköszönni a támogatását, az ötleteit, a munkáját, akiknek a Római-parti Plázs létrejöttéért hálásak lehetünk, mégis engedjék meg, hogy kiemeljünk néhány fontos csoportot és szereplőt, akik nélkül biztosan nem nyithatott volna ki a kerület történelmi szabadstrandja.

Köszönjük dr. Kiss László polgármester és Béres András Római-partért felelős alpolgármester folyamatos támogatását, a Pénzügyőr SE és László Péter segítő együttműködését, a Valyo – Város és Folyó Egyesületnek, a Fák a Rómain, A Mi Rómaink és a Civilek a Római-partért egyesületeknek az aktív közreműködést, dr. Kerényi-Nagy Viktor főkertész munkáját, a Vízimentő-szolgálat, a Vízirendészet és a Közterület-felügyelet segítségét, végül az önkormányzat munkatársainak, mindenekelőtt Kléner Katalin fáradhatatlan, odaadó munkáját.

Nagy szeretettel várjuk Önöket jövőre is a Rómain! Kérjük, addig is írjanak nekünk, osszák meg velünk a tapasztalataikat, az élményeiket és a javaslataikat: plazs@obuda.hu

Kérjük, tekintsék meg dr. Kiss László polgármester videóját.