Eredményesen zárult a közterületen hagyott autókkal kapcsolatos közvélemény kutatás
Három hete írtunk a szabálytalanul közterületen “felejtett” gépkocsikról, illetve indítottuk a témával kapcsolatos online megkérdezést. A kérdőívet hétfőn zártuk, a magas válaszadási arány azt mutatja, a probléma foglalkoztatja az itt élőket.
A közterületen hagyott autókon sokszor 5-10 büntetés is található, ám ezek a pótdíjkövetelések sok esetben nem érvényesíthetők, a büntetett gépjármű pedig tovább foglalja a parkolóhelyet. Ez azt jelenti, hogy a környék lakóinak vagy a tisztességesen fizető autósoknak parkolóhely kiesést jelent, a Parkolási Kft.-nek pedig felesleges adminisztratív munkát.
Kérdőívünkben a megadott irányítószámok és a népsűrűség figyelembevételével minden városrész megfelelően reprezentálta a kerületet, így a válaszok egyenlően oszlanak el. Az online kérdőív első harmadában a gépjármű használati és parkolási szokásokra kérdeztünk rá, ennek alapján kiderült, hogy a kerületiek alapvetően fegyelmezett fizetők, csupán 18%, aki már kapott parkolási pótdíjat. Rákérdeztünk az Óbudai Parkolási Kft. munkájával kapcsolatos elégedettségükre is, gyorsaságukat, szakmaiságukat és segítőkészségüket a válaszadók több, mint 60% osztályozta 4-esnél jobbra. A jó eredmény ellenére, a szolgáltatásaik minőségének folyamatos monitorozása és javítása is nagyon fontos az Óbudai Parkolási Kft. számára.
Arra a kérdésre, hogy zavarja-e, hogy nem fizető autók foglalják el a parkolóhelyét, szinte egyöntetű – 89% – volt az igen válaszok aránya. Ennél jóval árnyaltabb képet mutat a kerékbilincs felhelyezésére vonatkozó kérdés, mert bár a a válaszok 58,8%-ában a válaszadók egyetértenek a kerékbilincs felhelyezésével ilyen esetben, ez mégsem jelent egyöntetű fölényt a nem válaszokkal szemben.
A válaszokat is felhasználva a szakértők tovább vizsgálják a probléma megoldásának lehetőségét, ennek eredményekről később számolunk be.
Köszönjük minden válaszadónak, hogy segítette munkánkat.