Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Évköszöntés Horgas Eszter fuvolaművésszel

2016. január 1., 08:00

Az Óbudai Kulturális Központban Horgas Eszter január 9-ei koncertjén klasszikus világslágerekkel várja a közönséget, hogy lendületet adjon 2016 kihívásaihoz. Interjú

– Rögtön az év első hetének végén lépsz fel a San Marco utcában. Milyen lesz ez az újévi koncert?

– Amikor felmerült ennek a koncertnek az ötlete, arra gondoltam, hogy január elején az ünnepek lecsengése utáni tompaságból, punnyadtságból kellene felrázni az embereket. Egy olyan bulit szerveztem, ahol az örökzöld dallamok, a ritmus, a tánc és a jókedv elsöpri az év eleji mélabút.horgas eszter

– Kikkel lépsz majd fel?

– Két fantasztikus vendégem lesz, természetesen a saját együttesemen, az ugyancsak nagyszerű zenészekből álló ClassJazz Band-en kívül. Az egyikük Falusi Mariann, a másik pedig egy egészen fiatal “összművészeti” csoda, egy kislány, akit a Hungarys Got Talent tehetségkutató válogatásán ismertem meg.

– Falusi Mariannal már régebbi a kapcsolatotok, dolgoztok is együtt.

– Mariannal évek óta csináljuk a nagysikerű Föld hangjai című előadást, és mivel ő aztán igazán ért ahhoz, hogy kiváló bulihangulatot szítson, egyértelmű volt számomra, hogy itt is ő lesz az egyik vendégem.

– A másik vendéged még alig hagyta el a gyerekkort. Jól látom, hogy a gyerekekkel való kapcsolatod egyre intenzívebb?

– Nyaranta, már jó pár éve Balatonfüreden vezetek – tanár kollégáimmal együtt – egy „összművészeti” kurzust, ahol a gyerekek táncolnak, énekelnek, zenélnek. Minden évben készítünk egy bemutató előadást is, ez az idén is így történt, a “Csak álom, semmiség” című előadást, amit márciusban itt Óbudán is láthatnak majd a nézők. Tulajdonképpen a mostani januári és a márciusi előadások egymás kiegészítői. Márciusban egy beszélgetés is lesz velem, ahol mesélek majd erről a nyári kurzusról, illetve arról az álmomról, hogy hamarosan egy iskolarendszert szeretnék létrehozni ennek a kurzusnak az alapján, mesélek majd a zsűrizéssel kapcsolatos tapasztalataimról, arról, hogy mit gondolok az ifjúság neveléséről, a tanításról, illetve természetesen az előadói pályámról is. Akkor is találkozhatnak majd a nézők Klaudiával, a félig argentín, félig magyar kislánnyal, aki énekel, táncol és zongorázik, és aki a januári estnek is a vendége lesz, és egy megható, szép dallal lép a nézők elé. Szeretnénk a közönség minden érzékszervére hatni ezen a téli estén, a fülére csakúgy mint a szívére, olyan boldogító és felszabadult érzéssel megajándékozni őket, amelyet sokáig megőrizhetnek.

– Milyen világslágereket hallhatunk majd?

– Madonna, Gerschwin, de Chic Corea egy-egy száma is felhangzik majd, és az Óz csodálatos dala csakúgy, mint a Carmen egy részlete. Filmzenékkel és a nagy, klasszikus zeneszerzők slágereivel készülünk.

– Neked milyen lesz a 2016-os éved?

– Egyelőre fáradt és boldog vagyok, 2015 olyan erős volt mind idehaza, mind külföldön, hogy rengeteg dolgom volt. A zsűrizés is egy komoly, izgalmas elfoglaltságot jelent, szóval nem panaszkodhatok. Amire külön büszke vagyok az az, hogy a gyerekeim is befordultak arra az útra, amelyre vágytak és amelyiken – úgy mint nekem sikerült – megtalálhatják önmagukat. A nagyobbik lányom rendezőnek készül, a kisebbik énekesnek, és az ő sikereik számomra a legnagyobb pozitív visszajelzés, hogy bár nem hiszek a tökéletes anyaságban, a maximalizmusommal együtt azért mégiscsak valamit jól csináltam.

  1. Nagy Ágnes