Felejthetetlen élmények – Tartsanak velünk az Óbudai Nyár 2022 programjain
Két hosszú év után ismét teljes gőzzel rajtolnak az Óbudai Nyár programjai. Koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, sport és gasztroélményekkel, és megannyi újdonsággal várjuk Önöket! Tartsanak velünk, töltsük együtt a nyarat!
A több, mint két hónapos rendezvénysorozat június 24-ével veszi kezdetét, és egészen augusztus végéig színes, izgalmas, programokkal, koncertekkel, hangulatos Piknik Mozi előadásokkal kedveskedünk Önöknek. Ismét lesz ingyenes Lupa nap és újra nyit a Római-parti Plázs is!
Már a kezdet is sokat ígér, hiszen június 24-én, pénteken 18.00 órakor a rendezvénysorozat első produkciója a Danubia Zenekar magyar nóta előtt tisztelgő koncertje lesz, Cigányzene? Magyar zene? címmel Óbuda Fő terén.
Ez a műfaj most éppúgy a kihalás szélén billeg, mint Bartókék idejében a parasztzene, a népdal. Kár lenne veszni hagyni. Ezen a koncerten együtt vigadunk és sírunk, fókuszban közös örökségünk: a magyar nóta.
ÓBUDAI NYÁR 2022 -PROGRAMOK EGÉSZ NYÁRON
Június 24., péntek 18.00
Fő tér
Megnyitókoncert, Danubia Zenekar: Cigányzene? Magyar zene?
Június 24., péntek 20.30
Fő tér
Piknik Mozi, filmvetítés: Mamma Mia!
Június 25., szombat 10.00
Fő tér
Helytelenek koncert
Június 25., szombat 11.00
Fő tér
Nemzetiségi Nap
Június 26., vasárnap 10.00
Fő tér
Óbudai Búcsú
Június 30., csütörtök 20.30
Pünkösdfürdő Park (a Seneca köznél)
Piknik Mozi, filmvetítés: Aquaman
Július 2., szombat 8.00–14.00
Békásmegyeri piac
Sportnap, streetball- és csocsóbajnokság
Július 3., vasárnap
Lupa Beach, 2011 Budakalász, Tó u.
Lupa-nap változatos programokkal
Július 7., csütörtök 20.30
Holdudvar park
Piknik Mozi, filmvetítés: Kincsem
Július 8., péntek 19.00
Fő tér
Horváth Tamás – koncert
Július 9., szombat 10.00
Fő tér
10.00 Csizmás Kandúr – Szép Ernő Színház, zenés mesejáték
11.00 Lóca Együttes – koncert
10.00–12.00 Anyakivan – közönségtalálkozó
Július 14., csütörtök 20.30
Mészkő park
Piknik Mozi, filmvetítés: Bohém rapszódia
Július 15., péntek – augusztus 21., vasárnap, mindennap 10.00–19.00
Római-parti Plázs, Kossuth Lajos üdülőpart 15–17.
Budapest egyetlen ingyenes Duna-parti fürdőhelye jó idő esetén mindennap nyitva tart.
Július 15., péntek 19.00
Fő tér
Meglepetés koncert
Július 16., szombat
Fő tér
10.00 – A Kincső Néptáncegyüttes műsora
11.00 – a HandaBanda zenekar koncertje
Augusztus 12., péntek 20.30
A Békásmegyeri Közösségi Térről indul a fáklyás vonulás a Csobánka tér előtti füves területre Deabru Beltzak – Baszk ütőegyüttes, amely látványos műsorát tűzjátékkal kíséri (a Sziget fesztivállal együttműködésben)
Augusztus 13., szombat 18.00
Fő tér Django swing – kedvcsináló koncert
Augusztus 14., vasárnap 15.00
Kobuci – Django swing koncert
Augusztus 26., péntek 20.30
Békásmegyeri Közösségi Tér
Piknik Mozi, filmvetítés: Lesz ez még így se
Augusztus 26–28., péntek–vasárnap
Fő tér
Kisüzem – Óbudai kézműves sörök fesztiválja
Koncertek: Firkin, Supernem, Frenk, Los Orangutanes, Ripoff Raskolnikov, Vitáris Iván duó
Augusztus 27., szombat
Csobánka tér
Hékás Békás – Az Óbudai Nyár 2022 záróeseménye
Programjainkról és Óbuda-Békásmegyer kulturális intézményeinek programjairól bővebben tájékozódhatnak a
az Óbudai Nyár 2022 oldalon, és az esemény Facebook oldalán.