Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Idén tizedik alkalommal került sor a Háromhegyek Egyesület hagyományos főzőversenyére

2021. szeptember 20., 13:48

Az Aranyhegy, Ürömhegy és Péterhegy lakói által életre hívott Háromhegyek Közhasznú Egyesület az első, hagyományteremtő főzőversenyét 2011 őszén, vagyis éppen 10 éve szervezte meg. A kerek évforduló alkalmából dr. Kiss László polgármester köszöntette a résztvevőket, valamint megajándékozta a csapatokat egy üveg borral.

A főzőversenyen idén nyolc csapat indult, többnyire a környék lakói. Már délelőtt 10 órától indult a munka, de bőven volt idő elkészíteni a bográcsos finomságokat, hiszen a zsűri délután 2 órakor járta és kóstolta végig az üstöket.

A gyerekeknek eközben volt ugrálóvár, csillámtetkó, hennafestés, kézműves programok és bábelőadás is, a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület pedig amellett, hogy szintén részt vett a főzőversenyben, a nap folyamán többször is megmutatta, hogy a habbal oltás hogyan varázsol téli tájat a zöldellő parkból.

A kisebbek, de talán a nagyobbak számára is a nap egyik fénypontja a kürtőskalács-sütés volt. A feltekert tésztát mindenki  maga süthette meg parázs felett, majd forgathatta meg színes cukrokban vagy kakaóporban.

A főzőverseny eredményhirdetésére délután 4 órakor került sor. Az idei versenyt az Apátkút utcai csapat nyerte, második helyezett lett az Óarany utca, harmadik pedig a Mészkő utca.

A jó hangulatú rendezvény a szeszélyes időjárás ellenére egészen este 6 óráig tartott.

Szeretettel gratulálunk a nyertes csapatoknak!

Dr. Kiss László polgármester a főzőverseny résztvevőivel beszélget

Dr. Kiss László köszönti a főzőverseny résztvevőit

Dr. Kiss László polgármester átadja az ajándék bort

 

Bográcsban fővő étel

Sülnek a kürtőskalácsok