Ismét Óbuda sűrűjébe kalauzol az Óbudai Anziksz
A nyomdából a kulturális intézményekbe került a lap nyári száma, hogy üdítő, ingyenes olvasmányként szolgálhasson az elkövetkező hetekben.
Az Anziksz mintha tovább írná önmagát. Legalábbis az eddigi gyakorlatához görcsösen nem ragaszkodva közöl egy olvasói levelet, amely az elmúlt év tavaszi számában megjelent egyik írásra reagál, s az ott felvillantott régi óbudai családtörténetet egészíti ki érdekes, s minthogy a család egyik tagjának „tollából” való, hiteles történetekkel. Minden hasonló jellegű folyóirat szerkesztőinek álma lehet, hogy ilyen írásokkal találják meg a szerkesztőséget, de azért ezen, és a Nyugat 1935. évi 5. lapszámában felkutatott, Óbudáról szóló Halász Gábor-íráson túl természetesen szükség van arra a mintegy húsz szerzőre is, akik ezúttal az Anziksz nyári számát jegyzik. És akkor a fotók szerzőiről még nem is szóltunk.
A lapindító jegyzetet és a kiadvány végén található kérdéssorra adott válaszokat most Csukás István írta, akivel aztán odabent interjú is készült, amelyben az író kedélyes önmagát adja, s megint tud újakat, érdekeseket mondani. Olyanokat például – mint amikor a humoráról kérdezi A. Horváth András –, hogy „… amikor a gyerekeknek elkezdtem írni, akkor elhatároztam, hogy csak vidám és optimista dolgokat fogok írni. Annyi örömöt kell belegyömöszölni a gyerekekbe, hogy kitartson életük végéig”.
De aztán van itt minden, mi szemnek és agynak ingere. Írás készült Antal Istvánról, a kerület krónikásáról, idei Pro Óbudadíjasról – aki lapunk, az Óbuda Újság fotóriportere –, interjú Vági Bence táncossal, artistával, aki a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója, művészeti vezetője; Szász Károly porcelánművésszel, aki dísztárgyakat és függőket készít törött porcelánedényekből, valamint festett templomablakok üvegcserepeiből; Kovács Emil hangszerkészítő mesterrel, aki kezdetben cimbalmokat készített, de jobban szereti a vonós és pengetős hangszereket, amelyekből egészen egzotikus darabok is megfordulnak a kezei között; Borsányi Gáborral, a teqball atyjával, aki szeretné ha az íves asztalon játszott technikás játékból egyszer olimpiai sportág válna; Weszely Ernő zongoristával, harmonikással, akinek Fő téri koncertjei eseményszámba mennek, és aki kis túlzással azért költözött Óbudára, hogy az Óbudai Társaskörhöz közel legyen; Lippay Tímeával és Mező Zsuzsával, a KávéZoo (volt Vasmacska) új gazdáival; és Egri Balázs térképrajzolóval, aki ugyan történelem szakon végzett, de a sors úgy hozta, hogy ötletes rajzaiból éljen meg, amelyekből az egyik, az Óbudát ábrázoló térkép a nemrégiben először megjelent új kiadvány, a Harmadik Kerületi Műsor közepén is megtalálható.
Nem maradnak el a képzőművészetről szóló cikkek sem, Sasvári Edit ír a Kassák Múzeum és a Kiscelli Múzeum egyidőben rendezett, Karl-Heinz Adlerről, valamint a hazai és a néhai NDK-beli absztrakt művészet viszonyáról; Gyimesi László pedig Mór Tamás festőművész alkotásait elemzi; Lassányi Gábor a Gázgyár ősi múltját kutatja; Benyóné dr. Mojzsis Dóra az Óbudai Múzeum pincegalériájában berendezett új állandó kiállításról, a Fő tér és környéke középkori épületeiről ír; de szó esik az Anzikszban egy óbudai fehér házról, egy fiákeresről, a Dunakanyarról és a baseballról, piacról, sakkról, bridzsről és kocsmákról is.
Szöveg: B. Z.
