Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Közösségi összefogással megszépült a Krúdy iskola udvara

2021. október 18., 21:35

Szülők, pedagógusok és az önkormányzat összefogásával szépült meg a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola udvara. Az önkormányzat által biztosított aszfaltfestékkel a szülők újrafestették az iskola udvarán lévő lábteniszpályákat, valamint új ügyességi játékokkal színesítették a gyerekek udvari életét.

A Krúdy Gyula Általános Iskolában október elején egy szülőkkel közös udvartakarítást és festést szerveztek a pedagógusok. Ennek kapcsán kereste meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatot a szülők egy része, és kért segítséget a festéshez.

Az önkormányzat azonnal felajánlotta a rendelkezésére álló aszfaltfestékeket, biztosította a festésre kerülő udvarrész előzetes letisztítását, valamint a szülőkkel együtt a festésben is részt vett.

Az együttműködés eredményeként megújult a két foursquare, magyarul lábteniszpálya, valamint ugróiskola, színes virágok, állatok és egy hosszú ügyességi pálya is az udvar új dísze lett. Ezeket a gyerekek nemcsak szabadidejükben, hanem az udvaron tartott testnevelés órákon is használhatják majd.

Köszönjük minden résztvevőnek a lelkes együttműködést és a segítséget!

Lábtenisz pálya a Krúdyban

Színes aszfaltfestés

Szülők festik az aszfaltot a Krúdy iskolában

Színes ugróiskola

Lábteniszpálya festés

Lábteniszpálya festés

A kész lábteniszpálya

A lábteniszpálya használat közben