Küzdelmes hétköznapok és sorsfordító történelmi epizódok a huszadik századi Óbudán – Egy lapszerkesztő visszaemlékezései

Egy újságíró-lapszerkesztő, aki a huszadik századi történelem nagy pillanatait meg tudja mutatni alulnézetből, segít nyitott szemmel végigsétálni a korabeli utcákon, benézni Óbuda régi udvaraira, leültet minket a szobakonyhák asztalaihoz, és segít közelről látnunk azokat (a Jó Pásztor Nővérek apácáit vagy Gizit, a környék koldusát, de magát a címadó Piksz urat is), akikkel a történelemkönyvekben, szakkönyvekben nem találkozunk.

Halay Edit könyve, a Ne bőgjön, Piksz úr! – Egy lapszerkesztő emlékiratai önkormányzatunk támogatásával jelent meg nemrég, Merényi Miklós gondozásában.

Ahogy a szerző fogalmaz: „Egyre kevesebben vagyunk már, akik személyesen átéltük az elmúlt század nehéz évtizedeit. Vannak ugyan szép számmal szakkönyvek, irodalmi alkotások, amelyek igyekeznek megörökíteni a letűnt évszázad történelmi, politikai, katonai eseményeit. De hogy mi miként éltük át Óbudán a változásokat, miként viseltük a nagy tragédiákat, az csak bennem él még, vagy velem is a feledés homályába vész” – írja Halay Edit újságíró, a Jövő Mérnöke és a Közgazdász egyetemi lapok egykori főszerkesztője, aki maga is újságírók egész nemzedékét nevelte ki.

Természetesen a szerző is jelen lesz a könyvbemutatón. Önkormányzatunk a készlet erejéig biztosít térítésmentesen példányt az érkezőknek, akiknek dedikálásra is lehetőségük lesz.

Várjuk Önöket szeretettel az Esernyősben!

Könyvbemutató

Halay Edit: Ne bőgjön, Piksz úr! – Egy lapszerkesztő emlékiratai

Helyszín: Esernyős, Szindbád terem
1033 Budapest, Fő tér 2.

Időpont: 2022. szeptember 14., szerda 16.00 óra

Az esemény a Facebookon.

Részlet a könyvből:

Vasárnap délután anyával moziba készültünk, a Flóriánba. Meglepetésünkre zárva volt. Nemcsak a Flórián, de az összes budapesti mozi.

– Németek szállták meg az országot – adta hírül a Magyar Rádió. Otthon mi, gyerekek a hátsó udvaron folytattuk a játékot.

Az Árpád fejedelem úton mindig volt valami látnivaló. Ősszel lovaskocsik szállították a házakhoz a téli tüzelőt. Útközben a kocsiról leesett brikettet, tűzifát az élelmesebb fiúk összeszedték. A merészebbek fel is ugrottak a kocsira, és lesodortak egy csomó fát. A kocsis feldühödve ostorával hátrasuhintott, vagy mérgesen leugrott a bakról, hogy elkapja a csibészeket.

– Jaj, mi lesz ebből? – izgulva figyeltük az eseményt. De az úton hirtelen katonai teherautók jelentek meg. Konvojban jöttek a németek. Rohantunk az út szélére, ahol többen is gyülekeztek. Mindenki látni akarta a németeket.

Az autókról a katonák vidáman integettek, mi is visszaintettünk. Még narancsot is dobáltak a bámészkodóknak.

Dzsipen utaztak a tisztek. Némelyik meg is állt, és németül érdeklődött, jó irányba halad-e.  Egy fiatal nő a Cserepes utca egyik házából tálcán székelykáposztát hozott a tisztnek, amit az jóízűen állva elfogyasztott. Értetlenül bámultuk a lány és a tiszt között németül folyó beszélgetést. A bevonulás több napon át folyt.

Egymást érték akkortájt a szokatlan, ijesztő események. Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy nappali fény árad a szobában, és az ágyban nem volt mellettem anyukám. Majd hirtelen újra sötét lett.

Másnap reggel mesélték, hogy orosz repülőgépek szálltak el felettünk, és rakétát lőttek ki, amit Sztálin-gyertyának hívnak, és az egész környéket nappali fényben világította meg. Az ilyen berepülések gyakoribbá váltak. Akkor vezették be a lakosság védelmében a kötelező elsötétítést. Budapesten minden lakóház ablakára fekete papírt ragasztottak, hogy a legkisebb fény se szűrődjön ki, nehogy meglássák az ellenséges repülők, és bombatámadás célpontjává váljunk. Az utcán is megszüntették a világítást. Sötétben botorkáltunk este haza.