“Mint egy ősz herceg a reflektorok fényében” – a felejthetetlen Sinkó Lászlóra emlékeztünk
80 éve született Sinkó László színművész, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, a Nemzet Művésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Születésének évfordulójára a Zápor utca 14/b alatti szülői háznál helyeztetett el emléktáblát a Nemzeti Színház. A bensőséges ünnepségen a család, a barátok és tisztelők mellett, dr. Kiss László polgármester is megemlékezett Sinkó Lászlóról.
„Az életünk egyszerre szürrealista, szatíra és abszurd.” – mondta egy interjújában a művész, és egy kicsit mintha a saját életére gondolt volna ekkor. Sokszínű pályája Óbudáról indult, a Zápor utca 14/b-ből. Lánya, Sinkó Andrea visszaemlékezése szerint az egész csalá
dot nagyon szoros érzelmi szálak kötik kerülethez, a Zápor utca 14/b-hez. “A nagyszüleim három gyereket neveltek fel itt, egy egyszobás lakásban. Mi unokák is rengeteget játszottunk itt a belső udvaron, a folyosókon. Világéletünkben Óbudaiak voltunk, ebből a házból indult el a család két híres tagja.” Sinkó László pályáját 1962-ben kezdte Debrecenben, majd 1966-tól szerződött a Nemzeti Színházba. Alapító tag volt a Katona József színházban, majd Székely Gábort követve lett az Új Színház társulatának tagja. 1998-tól szabadúszóként dolgozott, majd ismét a Nemzeti Színház következett, melynek haláláig tagja maradt.
Sinkó László a magyar színjátszás legnagyobbjai közé tartozott, olyan művész volt, akik nem csak alakításaival, de emberségével, természetes nyugalmával, bölcsességével is hatott pályatársaira, közönségére. Tehetségét pályája elejétől rangos szakmai elismerésekkel jutalmazták itthon, de emblematikus alakításaival külföldön is óriási sikereket aratott, öregbítve a magyar színjátszás hírnevét.
Az évfordulós emléktábla avatás szeptember 2-án, dr. Kiss László gondolataival vette kezdetét. A polgármester méltatta Sinkó László színészi és emberi nagyságát, kiemelve a művésszel kapcsolatos személyes élményeit:
„Számomra két szerepe volt meghatározó, amikor nagyon híres szerepében Übü királyt alakítva a hagyományos színjátszás elemeit és a groteszket ötvö
zte, az zseniális volt, mert az jött át, hogy a világunk mennyire hajlik át a groteszkbe.” Nem szerepként, de kiemelkedő alkotásként, dr. Kiss László az Egymillió lépés Magyarországon című sorozat narrátoraként idézte meg Sinkó Lászlót.
„Hatalmas élmény volt kisgyermekként amikor a természetjárást legelőször, mindenki számára érthetően népszerűsítette. Senki nem tudta eddig megtenni azt, hogy mindenki számára elviszi a magyar falvat, a magyar tájat, a természetjárást, a világot. Közvetlenséggel, kultúrával, nyitottsággal.”
Ezt követően Nagy Mari Jászai-díjas színművész olvasta fel Blaskó Péter Sinkó Lászlóhoz írt levelét. „Óriási sikerek, feledhetetlen vastapsok, ünneplések jelennek meg emlékeimben.” írta a pályatárs és barát. A XX. századi színjátszás legkiemelkedőbb időszakát élték meg együtt a művész visszaemlékezése szerint:”Úgy tudtál példakép lenni, hogy nem fitogtattad képességeidet. Alázattal, elhivatottsággal mutattál példát.”
Stremeny Géza szobrászművész alkotását, édesapja emléktábláját Sinkó Andrea leplezte le, majd a megemlékezés koszorúit Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és a család mellett többen is elhelyezték. A megemlékezé
s végén a művész barátai együtt énekelték el az Egymillió lépés Magyarországon című sorozat emblematikus főcímdalát. A megható záróakkord után Sinkó Andrea könnyek között mondta el, milyen sokat jelent számára a megemlékezés édesapjára: „Bensőséges, családias, ünnepség volt. Apu most örül odafent!”
