Ne legyen tabu a rák, beszéljünk róla, előzzük meg!
Szomorú tény, hogy a rákos megbetegedések száma világszerte emelkedik. Ugyanakkor biztató, hogy a kór mára szintén emelkedő számban eredményesen gyógyíthatóvá vált. A rákellenes világnap célja, hogy figyelmünket a megelőzés lehetőségeire és a szűrővizsgálatok fontosságára irányítsa, és arra biztasson, tabusítás helyett nyíltan beszéljünk a rákról.
2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én aláírták a Párizsi Charta néven ismertté vált történelmi jelentőségű dokumentumot, amely világméretű összefogásra szólít fel a kór ellen. Ennek emlékére február 4. lett a rákellenes világnap, amely a tabusítás helyett nyílt kommunikációra hív a betegséggel kapcsolatban, és a megelőzést elősegítő lehetőségeket hangsúlyozza.
Mit tehetünk magunkért?
Szerencsére egyre többünket foglalkoztat, mit tehetnénk az egészségünk megőrzése érdekében, egyre tudatosabban igyekszünk hozzáállni a fizikai és lelki egészség kérdéséhez. A harmadik kerületi hospice-ház munkatársaival néhány lehetőséget gyűjtöttünk össze erre.
Egyes rizikófaktorok és az életmódunk között szoros az összefüggés. A káros szokások elhagyásával, amilyen például a dohányzás, az egészségtelen ételek és italok mértéktelen fogyasztása, a túlzott mértékű alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód, máris sokat tettünk az egészségünkért. A megelőzés további útja lehet többek között a hepatitisz B és a HPV elleni védőoltások beadatása vagy a védekezés a szexuális úton terjedő betegségek ellen, ahogyan a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétellel és önvizsgálattal szintén sokat teszünk magunkért.
A prevenció kulcsfontosságú, ahogyan a korai diagnózis is, ami a gyógyíthatóság egyik kulcsa.
Mit tehetünk az érintettekért?
Tudjuk, a rákbetegség nem csupán a testet, hanem a lelket is próbára teszi. Így a támogatás e területen is nélkülözhetetlen. A hospice-ellátásban részt vevő szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy a sokszor segítő szándékú tanácsokat és az áldozathibáztatást nagyon vékony határ választja el:
„Akaratunkon kívül növelhetjük a betegekben a szégyenérzetet és a bűntudatot. Miközben természetes, hogy az érintettekben is felmerülnek bizonyos kérdések – miért pont én, miért velem történik ez, mit kellett volna másképp csinálnom –, kérdéseinkkel, tanácsainkkal szándékunk ellenére is azt éreztethetjük, hogy nem tettek meg mindent azért, hogy egészségesek maradjanak. Talán azt a legfontosabb és legnehezebb tudatosítani, hogy van, amit óvatossággal és körültekintéssel tudunk befolyásolni, és van, amit nem. Ami viszont tény, és ezért is annyira fontos a megelőzés, a szűrővizsgálatokon való részvétel, hogy minél hamarabb ismerjék fel a betegséget, és kapjon mindenki szakszerű kezelést. Annál nagyobb az esély a teljes gyógyulásra.”
