Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Óbuda első főkertészének első három hónapja a harmadik kerületben – Fák, oxigén, szemléletváltás

2020. december 23., 21:00

Óbuda-Békásmegyer főkertésze, dr. Kerényi-Nagy Viktor harmadik hónapja tartja kézben a kerület zöldügyeit. Folytatta egyebek mellett a korábban megkezdett fásítási programokat, emellett nagy lendülettel vágott bele további tervek és koncepciók kidolgozásába. A recept (látszólag) egyszerű: szakmaiság, nagylátószög, stratégiai gondolkodás.

Óbuda-Békásmegyer főkertésze szerint fontos, hogy a harmadik kerületiek tudják: a városi faültetés merőben más, mint a hírekben hallható „milliódarabos” „erdőtelepítések”. Városban csak a jogszabályban előírt módon és méretben lehet fákat telepíteni, azaz fa csak 1 m3 ültetőgödörbe telepíthető, ahol legalább 50 százalék földcsere történik, a fának legalább 18-20 cm törzskörméretűnek és legalább 6 cm törzsátmérőjűnek kell lennie, gyökérnyaktól az első oldalágig a törzsnek pedig 220 cm hosszúnak. Ezekkel a paraméterekkel rendelkező fák eredési esélye a legjobb.

Eddigi munkássága alatt, 2020. november és december folyamán összesen 353 db fát ültettek el a harmadik kerületben. A közösségi fatelepítési projekt keretében 25 db a Bud Spencer parkba került a 10 millió Fa Alapítvánnyal közösen. A fapótlási kötelezettséget teljesítve 203 db a Remetehegyi útra, 48 db a Pusztakúti útra, a Mészkő és Héthalom utcákba, 41 db a Csobánka térre, 15 db a Hatvany kutyafuttatóba, valamint 11 db a Hatvany utca és a Dr. Örlős Endre park sétányára. Március végéig még több száz fa telepítése zajlik az időjárástól függően.

Az eddig elültetett fák hozzáadott értéke nagyságrendileg 34,3 millió forint – ez tehát egy eszmei érték (azaz nem bekerülési költség!), amellyel gazdagodott a kerület.

Mint mondta, folyamatosan érkeznek hozzá lakossági megkeresések, kérdések és javaslatok fapótlási helyszínekre. Ezeket az önkormányzat nyilvántartásba veszi, a helyszíni szemlék során pedig felmérik az alkalmasságukat fatelepítésre, és a telepítési ütemezésbe sorolják.

Dr. Kerényi-Nagy Viktor fontosnak tartja, hogy a mennyiségi licitálás helyett a fák ökológiai szolgáltatási képessége legyen a legfontosabb szempont, azaz az oxigéntermelés, a szén-dioxid, a por és a káros anyagok megkötése, a dekorációs érték mellett kiemelt jelentőségűek azok a fajok, amelyek a városi élővilágot is szolgálják, emellett növelik a biológiai sokféleséget. Így a telepítések során prioritást élvező fafajok a berkenyék (Sorbus spp.), a hársak (Tilia spp.), a tölgyek (Quercus spp.), a vadkörte (Pyrus pyraster) és a zselnicemeggy (Padus avium).

Kommunikáció, tájékoztatás, edukáció

Elindult az Óbuda-Békásmegyer Főkertésze Facebook-oldal, ahol nyomon lehet követni az aktuális zöldfelület-kezelési munkákat, illetve szemléletformáló jelleggel három posztsorozat is indult:

  • Óbuda-Békásmegyer mesélő növényei: a harmadik kerület közönséges, tömeges fajairól éppúgy olvashatunk, mint a ritkaságokról.
  • Zöld tennivalók: ezekben a posztokban az aktuális kertészeti munkákkal kapcsolatban kaphatunk híreket, jó tanácsokat.
  • Beszéljük meg!: ezekben az írásokban egy-egy problémakör, fogalom vagy jogszabályi rész körüljárása, átbeszélése, tisztázása a cél.

A lakossag-fokertesz@obuda.hu e-mail-címre várja a főkertész a helyiek kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Emellett megújult a fa.obuda.hu weboldal is, ahol teljesen új leírások és fényképanyag segíti a lakosok fafajokkal és -fajtákkal kapcsolatos választásait, részletes fatelepítési ismertető olvasható, és a főkertész aktualizálta a Híreket és a Dicsőségfalat is.

Jó hír, hogy hamarosan indul a Zöldülő Óbuda hírlevél is, amelyben a Facebookon és az obuda.hu-n megjelent zöldtartalmakról és egyéb, a témával kapcsolatos aktualitásokról kapnak majd havonta gyűjtést az olvasók.

Együttműködés és összhang

A cél, mondja dr. Kerényi-Nagy Viktor, hogy a zöldfelület-gazdálkodás és a városi fejlesztések, beruházások, felújítások minél inkább összhangba kerüljenek a jövőben. Egyrészt a lakosság is tájékozódhasson, hogy hol melyik közmű végez munkálatokat, ezáltal is csökkentve az aggódó vagy panaszos megkereséseket. Másrészt a zöldfelület-kezelések és -fejlesztések ütemezése, illetve a közmű- és útfejlesztések, beruházások minél összehangoltabban induljanak és valósuljanak meg.

Óbuda-Békásmegyer főkertésze kezdeményezte, hogy a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium, illetve a Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola diákjai szakmai gyakorlat keretében gondozzanak egy-egy kerületi zöldfelületet. Mind a városvezetés, mind pedig az iskolák igazgatói támogatják az együttműködést, a tárgyalások januárban folytatódnak.

Folyamatban van továbbá a jelenleg érvényes Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2018 (V.30.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata és revíziója – a testület jóváhagyása után, várhatóan 2021 tavaszán lép hatályba.