Óbudai Futófesztivál: 2300-an rajtoltak
A változékony időjárás ellenére már kora reggeltől érkeztek az amatőr és profi futók. A három teljesíthető távon – 3,5 km, 7 km, valamint félmaratoni távon – összesen 2300-an jelentek meg.

Óbuda Békásmegyer Önkormányzata, az Óbudai Sport Nonprofit Kft. szervezésében idén is többállomásos sportrendezvény sorozatot indított útjára, Szabadidő szeretem! 2014. elnevezéssel. A rendezvénysorozat második állomása az április 26-án megrendezett Óbudai Futófesztivál volt, amely a tavalyi évtől eltérően nem a Hajógyári-szigeten, hanem a Duna-part pünkösdfürdői szakaszán zajlott.


A változékony időjárás ellenére már kora reggeltől érkeztek az amatőr és profi futók. A három teljesíthető távon – 3,5 km, 7 km, valamint félmaratoni távon – összesen 2300-an jelentek meg. A futásra a versenyzőket Rátkai Zsanett közös bemelegítéssel készítette fel, akiket Bús Balázs polgármester és Sinkó Andrea a rendezvény fővédnökének rajtpisztolya indított el. A 7 km-es távra vállakozóknak Gyurta Dániel, és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – aki maga is teljesítette a távot – buzdító beszéde adta meg a kezdő lendületet. A félmaratoni távon Gyurta Gergely húzta meg a rajtpisztoly ravaszát. A futók kényelméről és fittségéről két frissítőponton is gondoskodtak a Veres Péter gimnázium önkéntes segítői, továbbá a testi-lelki frissen tartáshoz a sok szurkoló mellett a Konga-Suli ritmusai is hozzájárultak. A verseny előtt és után a Szent Margit Rendelőintézet munkatársai által végzett egészségügyi szűrővizsgálatokat is igénybe vehették a résztvevők. A szurkolók, vagy akár a célba érők a Multi Se jóvoltából sárkányhajózhattak a Dunán.

Kora délután már napsütésben futotta be a félmaratoni táv győztese. Az eredményhirdetést tombolasorsolás kísérte, amelyen a Római Kalandparkba szóló belépőjegyeket és vásárlási utalványokat nyertek a szerencsések.
A Szabadidő, szeretem! rendezvénysorozat legközelebbi állomása a Tour de Óbuda, május 17-én, amelyen helyszíni regisztráció mellett vehetnek részt a kilátogatók.
[nggallery id=44]
