Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

„Oly korban éltem én e földön…” – Április 16. a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

2021. április 16., 10:50

1944. április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását. 2001 óta minden esztendőben e napon emlékezünk meg a holokauszt magyarországi áldozatairól. Óbudán több emlékhely is tiszteleg meggyilkolt honfitársaink előtt.

A német megszállókkal együttműködő magyar hatóságok 1944. április 16-án indították el az első gettók és gyűjtőtáborok létrehozását a korabeli Magyarországhoz tartozó Kárpátalján. 2001 óta e napon hajtunk fejet a holokauszt magyarországi áldozatainak emléke előtt.

Gettók, internálótáborok, kényszermunka, munkaszolgálat, deportálás, megsemmisítő lágerek… Ez várt azokra, akiket a náci hatalom a vallásuk, a bőrszínük, a nemzetiségük, a politikai nézeteik, a szexuális orientációjuk vagy akár fogyatékosságuk miatt üldözött.

A holokauszt borzalmai Óbuda lakóit sem kímélték. Kerületünkben több emlékhely tiszteleg az ártatlanul meggyilkoltak előtt.

A Bécsi úton felállított gránitkő emlékmű az egykori óbudai téglagyárban összegyűjtött és onnan a halálba indított honfitársaink ezreinek emlékét őrzi. A Nagyszombat utcában, az egykori csillagos ház falán az emléktábla azok sorsát idézi fel, akiket elhurcoltak otthonukból, itt éltek, és a holokauszt áldozataiként haltak meg.

A Lajos utcában 1944-ig működött a zsidó hitközség temploma. Az egykori óbudai Izraelita Elemi Iskola falán szintén tábla állít örök emléket azoknak a tanítóknak és növendékeiknek, akiket a holokauszt idején gyilkoltak meg.

Botlatókövek szintén figyelmeztetnek kerületünkben, nem felejthetjük el mindazokat, akik sohasem térhettek haza. A deportált és meggyilkolt Schiller Erzsébet és a halálmenetben megölt Hölzl József egykori lakóhelyénél botlatókövet helyeztek el.

 

Radnóti Miklós: Töredék

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra –
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

1944. május 19.