Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Pénteken és szombaton kedvezményes burgonyavásárt tartottunk nyolc helyszínen a kerületben

2021. szeptember 27., 11:34

Rendben lezajlott az idei őszi kedvezményes burgonyavásárlási akció a harmadik kerületben. Alább összegyűjtöttük az ez évi tapasztalatokat.

Ezúton is köszönjük, hogy az érkezők legnagyobb része a szabályokat fegyelmezetten betartva, a jogosultsági dokumentumokat felmutatva vett részt a kedvezményes burgonyavásáron, munkatársainknak pedig hálásak vagyunk a szervezésben és a lebonyolításban nyújtott segítségért.

Úgy tapasztaltuk, a mozgatást és a szállítást jelentősen megkönnyítette, hogy idén először nem 20 kg-os, hanem kétszer 10 kg-os kiszerelésben vehették át a burgonyát az itt élők.

Bízunk benne, hogy jelentős segítség lesz a következő időszakra a hazavitt burgonya, és könnyebbséget fog jelenteni a harmadik kerületi családoknak, nyugdíjasoknak, az intézményeinknek és a segítő szervezeteknek.

Hiszen ahogyan minden évben, a megmaradt krumplit idén is olyan szervezetek vehették át önkormányzatunktól, amelyek szociálisan rászoruló személyek, közösségek támogatását végzik a harmadik kerületben: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Oltalom Karitatív Egyesület, az Ételt az Életért Alapítvány. Emellett intézményeink, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény, az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztató Központ, valamint óvodáink, bölcsődéink és időseket gondozó intézményeink között osztottuk ki a helyszíneken megmaradt burgonyát.

Bár a jogosultsági feltételeken nem szigorítottunk a korábbi évekhez képest, sőt bővítettük idéntől a jogosulti kört, a vártnál nagyobb mennyiségű krumpli maradt meg. Ennek kapcsán érdemes rögzítenünk az egyes helyszíneken dolgozó kollégáink tapasztalatait, valamint a kedvezményes burgonyavásárra vonatkozó önkormányzati szándékokat:

  • Sokan nem kívánták igazolni a jogosultságukat.

Többször több helyen közzétettük, hogy a burgonya átvételének feltétele a jogosultság igazolása, hiszen a célunk továbbra is az, hogy a burgonya elsősorban a rászoruló harmadik kerületi lakosokhoz kerülhessen, oda, ahol erre a legnagyobb szükség van.

  • Többen utánfutós autóval érkeztek, és jelezték, hogy több tucat zsák olcsó krumplit kívánnak elvinni.

Ahogyan korábban rögzítettük: fejenként két zsák, azaz összesen 20 kg burgonyát vehetnek át a jogosultak.

  • Több vendéglátó egység is jelezte, hogy idén is várja a nagy mennyiségű olcsó burgonyát, ahogyan korábban.

Az őszi kedvezményes burgonyavásárlási akció nem a vendéglátó egységeket szeretné könnyebb helyzetbe hozni (akármilyen, a korábbi évekre vonatkozó gyakorlatra is hivatkoztak), hanem a rászoruló óbudai lakosokat, családokat.

  • Voltak, akik politikai pártra hivatkozva szerettek volna jelentős mennyiségű krumplihoz jutni.

Kifejezett célunk, hogy a politikai alapú burgonyaosztást felszámoljuk. Határozott szándékunk, hogy a visszaéléseknek véget vessünk, az ilyen irányú kezdeményezéseknek pedig egyszer s mindenkorra elejét vegyük.

  • Néhányan megpróbálták több helyen is felvenni a burgonyát, és több helyen érvényesíteni a jogosultságukat.

Kollégáink ezekben az esetekben is jelezték, hogy erre nincs mód.

 

Köszönjük, ha Önök is tiszteletben tartják a szabályokat, az előírásokat, és segítik, hogy önkormányzatunk azokat tudja nagyon kedvezményes árú, jelentős mennyiségű burgonyához juttatni az őszi–téli időszakban, akik rászorulnak. Köszönjük, ha támogatják a munkánkat – ezáltal támogatják az itt élő közösséget is.