Sikerrel pályáztunk: Zenélő Piacok Óbuda-Békásmegyeren is!
Budapest Főváros Önkormányzat által kiírt Zenélő Piacok pályázaton önkormányzatunk is indult másokkal együttműködésben – Óbuda-Békásmegyer Piac Igazgatóság, Fény utcai Piac Kft., Római-parti Piac, valamint Budapest Vásárcsarnokai Kft. (régi CSAPI) –, és örömmel adjuk hírül, hogy a közös terveket siker koronázta: pályázatunk elnyerte a támogatást.
Udvardi Márton zenésszel közös pályázatunkat is kiválasztották, így az ősz folyamán a Békásmegyeri piacon és a Római-parti piacon is minikoncertek fogják tartalmasabbá és szórakoztatóbbá tenni a piacidőt a látogatók számára.
„A pontos részleteket időben közzé fogjuk tenni, a programokra pedig nagy szeretettel várunk mindenkit. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ezekkel a nagyszerű zenés programokkal is színesíteni tudjuk a piac kínálatát az ősz folyamán, méghozzá több alkalommal” – mondta el Krébesz Dániel, Óbuda-Békásmegyer Piac Igazgatóságának ügyvezetője.
Ezen a hétvégén pedig, július 2-án, szombaton 8.00 és 14.00 óra között streetball- és csocsóbajnokságra várják a piacra a vállalkozó kedvűeket.
Az esemény részleteiről ITT olvashatnak bővebben.
Krébesz Dániel és Udvardi Márton