Statisztikai adatfelvétel zajlik a KSH megbízásából
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kerületben önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételt hajt végre 2017. szeptember 1. és 2018. április 30. közötti időszakban.
2017. szeptember 1-jén indul a PIAAC (Programme for the International Assessment of Adult Competencies – Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Program) felmérés Magyarországon, amelynek keretében 6000 felnőtt magyarországi lakos készség- és kompetenciaszintjét mérik fel a kérdezőbiztosok a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából az elkövetkező 8 hónap alatt.
A projekt célja a felnőttek készségeiről készített eddigi legátfogóbb nemzetközi kutatásban történő részvétel, valamint az eredmények hazai, illetve nemzetközi publikálásának, az erre épülő kutatásoknak, továbbá új, kompetencia alapú képzési programok kifejlesztésének elősegítése. A projektet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal konzorciumi együttműködés keretében valósítja meg. A konzorcium vezetője a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal.
A kikérdezés a 16 és 65 év közötti felnőtt lakosság munkavégzés és hétköznapi tevékenységek során használt készségeit és kompetenciáit, valamint ezek oktatásban és foglalkoztatásban való hasznosulását egyaránt vizsgálja. Az adatgyűjtés 250 településen zajlik. A mintavétel reprezentatív, a címek kijelölését véletlenszerű kiválasztással hajtottuk végre. Az adatgyűjtés során a KSH megbízásából a Statek Kft. fényképes igazolvánnyal rendelkező kérdezői keresik fel a válaszadókat.
A mérés kizárólag statisztikai célból történik. Az egyedi adatokat bizalmasan kezelik, azok mások számára nem hozzáférhetőek. Az adatgyűjtés során a statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásainak megfelelően járnak el.
A lakosság részére hétfőtől csütörtökig 8:00 és 16:30 óra, pénteken 8:00 és 14:00 óra között a 06 (80) 200 766 telefonszámon, vagy a piaac@ksh.hu e-mail címen adnak további felvilágosítást. Az adatgyűjtéssel és eredményekkel kapcsolatosan a kutatás hazai és nemzetközi honlapja nyújt tájékoztatást.
A nemzetközi felmérés 2008-ban indult, Magyarország 2016-ban – a felmérés harmadik hullámában – csatlakozott a résztvevők közé. A tervek szerint a femérést tízévenként megismétlik, hogy követhető legyen, hogyan változnak a felnőttek készségei országokon belül, valamint az eredmények a többi résztvevő ország eredményeivel összehasonlíthatóak legyenek.
A PIAAC felmérést egy 1500 fő bevonásával elvégzett módszertani tereppróba előzte meg, amelynek célja a felmérés eszközeinek tesztelése volt. Az OECD nemzetközi előírásainak megfelelő tesztelést Magyarország sikeresen teljesítette.
A PIAAC felmérés az elmúlt években világszinten 33 országban zajlott le sikeresen. A főmérés hazánkban 2017. szeptember 1-jén indul, az adatgyűjtés 8 hónapon át tart. A főmérés során összesen 6000, tudományosan megalapozott statisztikai módszerrel véletlenszerűen kiválasztott, magyarországi lakcímmel rendelkező 16 és 65 év közötti lakos kompetenciáit mérik fel személyesen a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából. A felmérés egy számítógépen kitöltött háttérkérdőívből, valamint számítógépen vagy papíron egyaránt megoldható feladatokból áll. A felmérésben történő részvétel önkéntes és név nélküli, hatására egy átfogó, reprezentatív tájékoztatás készül a lakosság készségeiről és kompetenciáiról.
A PIAAC felmérés első eredményeit előreláthatólag 2019-ben hozzák majd nyilvánosságra. Az eredmények 2019-re tervezett publikálása OECD által szabott korlát, amely az összes felmérésben részt vevő országra érvényes. Az OECD előírásai szerint az első eredmények általuk történő publikálása előtt a résztvevő országoknak szigorúan tilos eredményeket közölni. A PIAAC kutatás főmérésének tisztított és összevont adatait tartalmazó adatbázisa nyilvános és kutatható lesz, az adatbázison alapuló elemzések az oktatáspolitika – különösképpen a felnőttképzés –, valamint a foglalkoztatáspolitika számára fontos következtetések levonására lesznek alkalmasak.