Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Szeptember 21. – A béke világnapja

2020. szeptember 21., 12:32

Minden év szeptember 21-én megkondul a békeharang az ENSZ New York-i székházában. A béke világnapján a háború áldozataiért szól. És figyelmeztet: az igazi béke a teljes erőszakmentesség, amikor még szavakkal sem háborúzunk.

„Nem lehet egyszerre a háborúra és a békére készülni.” (Albert Einstein)

A nemzetközi nap, amely az ENSZ kezdeményezésére született, az emberek és a nemzetek közötti békére mint közös célunkra kívánja felhívni a figyelmet. De e hosszú távú törekvés mellett létezik egy közelebbi is: a béke világnapja legyen globális fegyverszüneti nap is. Eddig, az ünnep közel négy évtizedes történetében nem sikerült ezt megvalósítanunk, azaz azt, hogy akár csak egyetlen napra is, de elhallgassanak a fegyverek Földünkön…

Azt szintén tudjuk, a valódi béke nem csak azt jelenti, hogy az ágyúk nem dörögnek, a puskák nem ropognak, a bombák nem hullanak. A valódi béke a teljes erőszakmentesség. A valódi béke tehát az, amikor a szavak sem szúrnak, amikor a dalok sem fegyverbe hívnak, amikor a jelmondatok sem küzdelemre buzdítanak. Soha ne feledjük: a világon minden háborút szavakkal indítottak el…