Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Továbbra is várják óvodáink és bölcsődéink az adományokat – Példaértékű összefogás Óbudán

2022. március 2., 08:01

A napokban Magyarországra vagy a határra érkezők között továbbra is sok a kisgyermek és a nő, a harmadik kerületi óvodákban és bölcsődékben elsősorban nekik gyűjtenek. Az illetékes szervezetekkel folyamatosan kapcsolatban vannak.

Az Óbudai Meseerdő Óvoda intézményvezetőjétől, Halasi Erikától megtudtuk: az óvodákba folyamatosan érkeznek az adományok, felhívásukra továbbra is nagyon nagy az érdeklődés. Példaértékű, ahogy az óbudaiak összefogtak.

Ahogy korábbi bejegyzésünkben felhívtuk a figyelmet rá, az adományozók nagy számban visznek pelenkát, bébiételt, nedves törlőkendőt, polifoamot, tisztálkodószereket, női higiéniai termékeket, valamint tartós élelmiszert. Az óvodavezető kiemelte, utazóágyakat, takarókat, plédeket is kaptak adományba, ami különösen hasznos segítség lesz a következő hetekben.

Köszönjük, hogy ennyien segítenek, és a harmadik kerületben élők és itt dolgozók ilyen gyorsan és hatékonyan, ilyen szervezetten támogatják a segélyszervezeteket.

Valamint nem lehetünk elég hálásak óvodai és bölcsődei munkatársainknak, akik a napi munkájuk mellett ennyi időt és energiát fordítanak az adományozás szervezésére, bonyolítására.

Az adományozás részleteiről ITT ÍRTUNK bővebben.

Képek az óvodákból: