Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Újraépült a békásmegyer-ófalui Szűz Mária-kegyhely

2021. október 18., 10:44

A Krottendorf Német Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére a kerületi önkormányzat támogatásának is köszönhetően újraépült az Óbor utcai Szűz Mária-kegyhely, amelyet Szili András plébániai kormányzó áldott meg.

„Békásmegyer-Ófaluban, az Óbor utcában álló egykori Szűz Mária-kápolna (kegyhely) elődjéről sajnos sem írásos, sem képi dokumentum nem maradt ránk. A békásmegyeri hívők közössége azonban megőrizte emlékezetében, így azokat felidézve újjáépülhetett, és ma itt állhatunk előtte – mondta Csics Edit, a Krottendorf Német Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntőjében.

A békásmegyeri szakrális emlékek többségének keletkezése a XVIII. század közepén betelepített sváb népességhez köthető. Így a hagyományőrző egyesület hivatásának tekintette, hogy utánajárjon az 1980-as években a közeli építkezések során elbontott kegyhely sorsának, és keresse a lehetőségeket, a támogatókat a helyreállításhoz.

„Közös felelősségünk, hogy milyen jövőt építünk gyermekeinknek, hogy milyen kultúrát hagyunk rájuk, olyat-e, amely őrzi, ápolja és becsben tarja hagyományait – hangsúlyozta dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere köszöntőbeszédében. – Így nagyon fontosnak tarjuk, hogy önkormányzatunk minden kezdeményezést, amely ezt a törekvést szolgálja, lehetőségeinkhez mérten támogasson. Tudom, sokan sokféle feladatot vállalva dolgoztak azon, hogy a kegyhely ismét méltó módon állhasson itt, köszönöm mindannyiuk munkáját.”

A Szűz Mária-kegyhelyet Szili András, a békásmegyer-ófalui Szent József-plébánia plébániai kormányzója áldotta meg. Aki az egyházi szertartás mellett személyes szavakkal is üdvözölte az áldásra érkező vendégeket:

„Amikor idelátogatunk a kiskápolnához, és megpihenünk, tekinthetjük ezt aprócska zarándoklatnak is, amelynek a végén mindig otthonra lelhetünk itt lélekben. Olyan lehet ez a hazatérés, mintha édesanyánkhoz érkeznénk, akinél mindig szeretet és megnyugvás vár ránk.”

 

A Szűz Mária-kápolna (kegyhely) eredetije az 1980-as években pusztult el

Dr. Kiss László polgármester is részt vett az ünnepségen

A kápolna falán a szakrális emlék történetét is elolvashatjuk

A Krottendorf Német Hagyományőrző Egyesület kórusa

A kis kápolna környezetét dr. Kerényi-Nagy Viktor, Óbuda-Békásmegyer főkertésze is segítette: fügefapalántát és rózsatöveket ajándékozott az egyesületnek

Szili András, a Szent József-plébánia plébániai kormányzója áldotta meg a kegyhelyet

Az újjáépítés az eredeti helyszínen a hagyományőrző egyesület kezdeményezésére többek között az önkormányzat támogatásával valósulhatott meg

Csics Edit elnök, a Krottendorf Német Hagyományőrző Egyesület többi tagjával együtt dolgozva elhivatottan ápolja a sváb kulturális tradíciókat és tárgyi emlékeket

Dr. Kiss László beszéddel köszöntötte a vendégeket

Szili András a szertartás után szép üzenettel bocsátotta útjukra a megjelenteket