Ünnepélyes keretek között avattuk fel az Óbuda fája 2022 szavazás győztesének tábláját
A 2022-es Óbuda fája szavazás első helyezettjét hirdető tábla ünnepélyes avatásán Burján Ferenc alpolgármester és Sigmond Sándor főkertész is üdvözölte a kezdeményezést és mondta el gondolatait Óbuda ez évi győztes fájáról, a Fegyverneki fehér eperfáról.
Az Óbuda fája szavazás 2022-ben is azt a törekvésünket szimbolizálja, hogy felhívjuk a harmadik kerületben, a közvetlen környezetünkben lévő fákra, azok értékére, védelmére a figyelmet.
Az ez évi győztes, a Zichy-kastély udvarában álló gyönyörű, fehér eperfa a szavazatok közel 30 százalékával nyerte a versenyt. Ezúton is minden résztvevőnek köszönjük a jelöléseket, és szavazatokat.
Az ünnepélyes táblaavatón Burján Ferenc Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat klíma- és környezetvédelemért felelős alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a kerület vezetése számára mennyire fontos a zöldítés, az élő környezet megóvása, ápolása. Az Óbuda fája szavazásnak a zöld környezet védelmén kívül szemléletformáló szerepe is jelentős, hiszen a cél, hogy minél többen átérezzék a természeti környezet jelentőségét, a minket körülvevő növényvilág épített környezetünkben betöltött rendkívül fontos szerepét.
Óbuda-Békásmegyer főkertésze, Sigmond Sándor egy, az emberi élettel is párhuzamba állítható metaforával élt a győztes fát illetően, kiemelve az eperfa túlélési képességét, életösztönét.
Az ünnepi gondolatok után az alpolgármester és a főkertész felavatták Óbuda fája 2022 tábláját, ezt követően Molnár Zsigmond Iván, az Óbudai Gimnázium 8. c osztályos tanulója szavalta el Juhász Gyula Ne bántsátok a lombokat című versét.
Köszönjük, hogy velünk tartottak az Óbuda fája 2022 szavazáson, várjuk Önöket jövőre is, hogy együtt válasszuk ki a 2023-as év Óbuda fáját.