Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Zajlik a vállalkozói piac bontása Békásmegyeren

2017. augusztus 3., 08:53

A korábbi parkoló és a vállalkozói piac helyén lesz majd a mélygarázs és az új csarnok.

Július első felében a vállalkozói piac bérlői átköltöztek a Pünkösdfürdő utca – Hatvany Lajos utca sarkán található Ideiglenes Piacra. A költözés után kezdetét vette a vállalkozói piac bontása. Az építési területet lekerítése után megszüntették a vállalkozói piac melletti parkolókat is. Erre azért volt szükség, mert a parkoló helyén épül majd a 190 férőhelyes mélygarázs, valamint az új csarnoképület. Az OTP előtti parkolót továbbra is igénybe lehet venni.

A régi csarnokban működő üzletek az építkezés első ütemében maradnak a mostani helyükön, csak az új vásárcsarnok felépülte után költöznek immár végleges helyükre. A vállalkozói piac bontása után elkezdődhet a terület régészeti vizsgálata.

Kérjük, figyeljék a Heltai Jenő téren kihelyezett, folyamatosan frissülő tájékoztatókat.

Köszönjük, hogy a  munkálatok kellemetlenségeit megértéssel és türelemmel fogadják!