Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

megelőzés

„A félrenézés helyett felelősebb, empatikusabb hozzáállásra van szükség” – Interjú Turgonyi Dániel alpolgármesterrel

2022-10-19 10:15:36
Óbuda-Békásmegyeren áldozatsegítő program indul Turgonyi Dániel vezetésével, amelynek célja, hogy a párkapcsolati erőszak és a családon belüli erőszak áldozatai szakszerűbb és összehangoltabb segítséget kapjanak, emellett felhívják a figyelmet arra: a probléma súlyos, és mélyen a társadalomban gyökerezik, de mindannyian tehetünk azért, hogy a helyzet javuljon. A városvezetés szakmai programokkal, kulturális projektekkel, figyelemfelhívó akciókkal készül a következő hónapokban. Erről beszélgettünk az alpolgármesterrel.

Segíthetünk? Önnek is van kérdése? Ingyenes gyermekjogi tanácsadás és jogsegély a harmadik kerületben

2022-10-12 08:44:21
Rengeteg szülőben, gyerekekkel foglalkozó felnőttben merülnek fel olyan kérdések, amelyeket talán szívesen megbeszélnének szakemberekkel. Erre biztosítunk lehetőséget térítésmentesen: kérdezzenek, beszélgessünk. Segítünk válaszokat és megoldásokat találni.

Lépjünk fel együtt a bántalmazás ellen, előzzük meg a bajt – Ingyenes jogsegély és gyermekjogi tanácsadás

2022-09-12 09:59:03
Túl vagyunk az iskola- és óvodakezdés első napjain. Számos kérdésük lehet. Sokféle helyzettel találkoztak szülők, gyerekek, gyerekekkel foglalkozó felnőttek is. Talán vannak, akik szívesen beszélnének szakemberekkel az őket foglalkoztató problémákról, kérdésekről. Gyermekjogi tanácsadásunk és jogsegélyünk továbbra is térítésmentesen igénybe vehető. A következő alkalom: szeptember 14. Tartsanak velünk, beszélgessünk.

Kérdése van? Segíthetünk? Augusztus 24-én újabb ingyenes jogsegély és gyermekjogi tanácsadás

2022-08-17 08:21:20
Számos kérdés felmerül Önben az óvoda-, iskolakezdés előtt? Szívesen megbeszélne szakemberekkel egy-egy bizonytalan esetet, furcsa helyzetet? Családi problémákkal, válással, láthatással, gyermekvédelemmel kapcsolatban fordulna szakértőkhöz? Segítünk. Jelentkezzen a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közös ingyenes gyermekjogi tanácsadásunkra és jogsegélyünkre. A következő alkalom: augusztus 24.

Figyelem: szombattól tűzgyújtási tilalom lép érvénybe az egész országban

2022-07-01 21:05:38
Július 2-ától tűzgyújtási tilalom lép érvénybe az egész országban, adta hírül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Hőségriadó – Vigyázzunk magunkra, egymásra!

2022-06-27 17:19:46
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a tartósan magas hőmérséklet miatt az Országos Tisztifőorvos az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást adott ki. A kánikula miatt különösen fontos, hogy betartsuk az extrém időjárás okozta panaszok megelőzésére vonatkozó ajánlásokat.

„Segítsd, ne büntesd” – Június 26. a kábítószer elleni küzdelem napja

2022-06-26 06:50:37
Óbuda-Békásmegyer Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma (KEF) idén is ülésezett a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából, a június 21-i eseményt élőben közvetítettük az önkormányzat Facebook-oldalán.

Az egészségügyi szűrőprogramok szerepe óriási, a legutóbbi kerületi egészségnap is ezt bizonyította

2022-04-30 12:31:15
Jól döntött, aki úgy határozott, hogy részt vesz április 23-án a Szent Margit Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodája által szervezett szűrőnapon.

A kerületi óvodák és iskolák is kapnak a súlyos allergiás reakció esetén használatos adrenalininjekcióból

2022-02-08 11:36:08
Óbuda-Békásmegyer nevelési-oktatási intézményeiben is elérhető lesz az anafilaxiás sokk elleni, életmentő adrenalininjekció, jelentette be dr. Kiss László polgármester. Az eszközök beszerzése folyamatban van.

Megelőzés, korai felismerés, testi és lelki támogatás – Február 4. a rák elleni küzdelem világnapja

2022-02-04 09:52:14
Február 4-én, a rák elleni küzdelem világnapján szakemberek és civil segítők a rosszindulatú daganatok korai felismerésének jelentőségére hívják fel a figyelmet. Fontos törekvés, hogy a rák tabusítását váltsa fel a nyílt kommunikáció.

Tűz- és balesetveszélyesek, valamint az állatokat is megrémítik – A tűzijáték-használatra vonatkozó szabályok

2021-12-28 18:52:14
Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, mennyi veszélyt rejtenek és mennyi problémát okoznak a tűzijátékok, petárdák minden évben. A szabályok, előírások ismerete ettől függetlenül fontos, betartásukkal megelőzhetők a balesetek.

Előzzük meg a tűzeseteket – Jó tanácsok halottak napja és halloween előtt

2021-10-27 09:20:33
A hosszú hétvégén a temetőben vagy akár otthon is sokan gyertyát gyújtanak, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Ilyenkor megnő a tűzesetek száma, többnyire figyelmetlenség miatt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, hogy megelőzhessük a bajt.

Drogprevenciós szabadulószoba fiataloknak, bűnmegelőzési szabadulószoba időseknek

2021-09-30 08:37:48
Sokszor nem könnyű jó döntést hozni. A szabadulószoba segítségével következmények nélkül próbálhatják ki magukat a fiatalok olyan helyzetekben, amelyekben a kábítószerekkel kapcsolatos döntéseket kell hozniuk. Az idősebbek pedig csoportosan végrehajtandó feladatokon keresztül szerezhetnek ismereteket arról, miként lehet a napjainkra jellemző trükkös lopásokat és csalásokat megelőzni.

Az emlőrák gyógyítható! – Mammográfiás szűrésre várják a kerületben lakó nőket

2021-09-22 09:44:35
A harmadik kerületben lakó nők számára mammográfiás emlőszűrését szerveznek szeptember és december között. Az érintettek névre szóló meghívólevelet kapnak, amelyben szerepel, hogy mikor és hová várják őket vizsgálatra. Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és vegyenek részt a szűrővizsgálaton. A korai diagnózis életmentő.

Gazdik, figyelem! – Szopornyicafertőzés a kerületben!

2021-05-07 11:27:23
A vírus ebekre veszélyes, súlyos következményekkel, sok esetben kedvencünk elvesztésével jár. A szopornyicával szembeni harc nem a kezelésnél, hanem a megelőzésnél kezdődik, ezért kérünk minden felelős ebtartót, hogy figyelmesen olvassa el a vírusról szóló tájékoztatónkat, és az abban foglaltak szerint járjanak el kedvencük esetében.

Mit tegyünk, ha patkányt észlelünk, vagy ha állati tetemet látunk a kerületben? – Mi is segíthetjük a patkányirtás hatékonyságát

2021-04-09 12:42:41
Az elmúlt időszakban a kerület néhány pontján jelezték, hogy patkányt láttak, illetve a tavaszi kerti rendrakás és pincetakarítás során előfordulhat, hogy állati tetemre bukkanunk. Kérjük, hogy minden ilyen esetről értesítsék a patkányirtásért felelős céget, illetve az állati tetemek elszállítására szerződött partnerünket. Összeszedtük a legfontosabb elérhetőségeket.

Ma, november 17-én van a koraszülöttek világnapja – Senki sincs egyedül, van hová fordulni tanácsért, támogatásért

2020-11-17 16:08:24
A koraszülöttek világnapján az idő előtt érkező babákkal, az értük aggódó anyákkal, apákkal és az ellátásukban részt vevő nővérekkel, orvosokkal fejezzük ki támogató együttérzésünket. Erősítve mindannyiunkban a reményt, hogy egészséges felnőtté cseperednek a vártnál hamarabb világra jött újszülöttjeink is.

Az együttműködés mérföldkövei – Szakmai egyeztetések a kerületi gyermekvédelem ügyében

2020-11-16 08:59:38
November elején a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány NEMECSEK Programjának vezetői közös (online) megbeszélésen vettek részt az önkormányzati fenntartású óvodák vezetőivel, az intézmények gyermekvédelmi felelőseivel és a hivatal munkatársaival, hogy a gyermekvédelmi rendszer megerősítését célul kitűző együttműködés további feladatait, irányait összegezzék, és az eddigi tapasztalatokat megosszák egymással.

A megfelelő füst- és szén-monoxid-érzékelő életeket menthet!

2020-10-26 16:22:04
A lakástűz és a szén-monoxid-mérgezés is megelőzhető, ha néhány alapvető szabályt betartunk, és pár egyszerű eszközt beszerzünk. A fűtési szezon beindulásával egyre több a baleset, vigyázzunk magunkra és egymásra, ellenőriztessük szakemberrel fűtőeszközeinket!

Szembenézünk a gyermekbántalmazás problémájával, és a megelőzésre, a megoldásokra koncentrálunk

2020-10-02 11:35:20
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat elkötelezett abban, hogy megtörje a bántalmazásos eseteket övező hallgatást, és szakértő segítséget nyújtson. Hisszük, hogy a gyermekek biztonsága közügy, és segítünk, hogy az intézmények biztonságosabban, átláthatóbban működhessenek a jövőben.

Dr. Kiss László: „Törjük meg a gyerekbántalmazásokat övező csendet, és álljunk ki közösen a gyerekek biztonságáért!”

2020-10-01 08:15:06
Több hónapos belső vizsgálatot zárt le a napokban Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Mint mondta, súlyos mulasztásokat és visszaéléseket tártak fel. Egy önkormányzati fenntartású intézményben dolgozó óvónő korábban éveken át gyermekpornográf felvételeket készített több rábízott óvodásról. Az ügy részleteiről ugyan tájékoztatták a korábbi önkormányzati vezetést, ám ők semmit sem tettek. Dr. Kiss László szerint tűrhetetlen, ahogy eljártak – az ügy feltárása után most a megoldáson dolgoznak.

Fontos tudnivalók - a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatója

2020-03-19 14:52:21
Az NNK tájékoztatója a megelőzésről és az esetleges megbetegedés utáni teendőkről ad bővebb információt.

Sószobában erősödik az óbudai bölcsődések immunrendszere

2019-02-09 17:41:44
Az Óbudai Egyesített Bölcsődék nyolc bölcsődéjében található sószoba, amit a bölcsődébe járó gyermekek a téli időszakban napirend szerint használnak. A sószobák használata ingyenes, bejelentkezést követően akár testvérgyermekeket is vihetnek a szülök preventív célból vagy a gyógyulást segítendő.

KEF ülés a Kábítószer-ellenes Világnap alkalmából

2018-06-22 08:03:12
Az ENSZ határozata alapján 1988-óta június 26-a a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja, ez alkalomból ülésezett Óbuda-Békásmegyer Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma.

Legmodernebb eszközökkel az Ön egészségéért

2017-05-25 08:07:29
Óbuda önkormányzata az elsők között ismerte fel a helyi egészségügyi szolgáltatásban mutatkozó piaci rést és 2016 szeptemberében életre hívta a széleskörű, diagnosztikus és terápiás háttérrel rendelkező Óbudai Rendelők Egészségügyi Szolgáltató Kft-t.

Áldozatvédelmi stratégia és a helyi igények

2017-05-13 08:00:25
A Polgármesteri Hivatal tanácstermében tartotta ülését Óbuda-Békásmegyer Áldozatsegítő Szakmai Együttműködési Rendszere (ÁSZER).

Beszéljünk gyermekeinkkel a helyes iskolai magatartásról!

2016-08-30 14:12:31
Iskolakezdéskor az új társas és fizikai környezet a legkülönbözőbb módokon teheti próbára gyermekeinket. Erre hívja fel a figyelmet a Budapesti Rendőr főkapitányság által küldött tájékoztató, mely tanácsokat is tartalmaz.

Véget ért idén az Egészségkörút Óbudán szűrőprogram

2015-10-27 10:22:04
Októberben utolsó állomásához érkezett a Szent Margit rendelőintézet által szervezett Egészségkörút Óbudán egészségügyi szűrőprogram-sorozat.

Egészségpromóció - küzdelem a kábítószer ellen

2015-02-19 08:20:11
A KEF februári témája a „Legyen más a szenvedélyed!” elnevezésű kiemelt fontosságú európai uniós projekt és a droghasználathoz kapcsolódó kutatások eredményei voltak