Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Az idei strandszezon számokban – Érdekességek, adatok a Római-parti Plázsról

2022. augusztus 22., 16:23

Augusztus 21-én, vasárnap este szemerkélő, majd szakadó esőben köszöntünk el a Római-parti Plázstól erre az évre. Bár az időjárás elég morcos volt a zárás napján, a szezon kizárólag a napsütésről szólt, az ingyenes fürdőhely pedig a hamisítatlan római-parti hangulat és a semmihez sem fogható hűsítő-frissítő-pihentető hatás miatt méltán lett idén is a kerület egyik kedvence a hőségben. Jövőre folytatjuk.

Köszönjük, hogy ennyien velünk tartottak Budapest egyetlen ingyenes dunai fürdőhelyén, a varázslatos hangulatú Római-parti Plázson az idei szezonban is.

Önkormányzatunk 2022-ben is lehetővé tette, hogy közel fél évszázad után ismét szabadon strandolhassanak a fővárosiak a Duna-parton, szervezett körülmények között, folyamatos vízminőség-ellenőrzés mellett, az Óbudai Nyár 2022 programsorozat részeként.

A Plázs területének biztonságáról éjszakai őrség is gondoskodott mindennap 20.00 órától másnap reggel 8.00 óráig. A meder tisztítása a nyitást megelőzően megtörtént, az átvizsgálás pedig folyamatos volt.

A Római-parti Plázs és az idei szezon számokban

  • 2022. július 15-től augusztus 21-ig tartott a szezon, ez alatt az idő alatt mindennap nyitva tartott a fürdőhely 10.00 és 19.00 óra között, összesen 38 napot (342 órát)
  • A legmagasabb levegő-hőmérséklet: 37 fok
  • A legmagasabb vízhőmérséklet: 24 fok
  • A legmagasabb UV-index: 7,5
  • Látogatók száma megközelítőleg: 10 000 fő
  • A legalacsonyabb vízállás: 61 cm
  • A legmagasabb vízállás: 152 cm

 

 

A Duna-parti Elsősegélynyújtó Szolgálat a Budapesti Vöröskereszt és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös akciója volt a Római-parton strandolók biztonságának javítása érdekében.

  • A parton 2022. július 8. óta minden pénteken 15:00 és 19:00 között, hétvégenként pedig 10:00 és 19:00 között teljesítettek szolgálatot fiatal elsősegélynyújtók.
  • A szolgálat során 30-nál is több elsősegélynyújtó összesen több mint 800 ledolgozott órában felügyelte a strandolók biztonságát.
  • A műszakok során egyrészt gyalogőrként járőröztek a part kiemelt forgalmú szakaszain, másrészt a strandon biztosítottak mindenki számára hozzáférhető elsősegélypontot.
  • Az önkéntesek legtöbbször csípésekkel (kullancs, darázs, egy alkalommal pióca) és különböző kisebb sérülésekkel találkoztak, egy esetben egy lábsérülthöz a mentőket is értesítették. Szerencsére a szakszerű ellátás mellé járó nagy mosoly (és persze a macis ragtapasz) még a legkisebbekkel is feledtetni tudta a fájdalmat.

Önkormányzatunk az Óbuda-Pénzügyőr SE területén a munkához szükséges teljes infrastruktúrát biztosította. Emellett a résztvevők (az elsősegélynyújtók, a vízimentők, a gondnok) kétszeri étkeztetéséről, egész napos folyadékpótlásáról is gondoskodtunk.

Sok mindenkinek tartozunk köszönettel, aki az idei nyitást megelőzően segítette a munkánkat, valamint részt vett a működtetésben, a fenntartásban, a fürdőhely vízminőségének folyamatos monitorozásában, a part tisztaságának és biztonságának fenntartásában, a strandolók komfortjának biztosításában.

Köszönjük dr. Kiss László polgármester és Béres András Római-partért felelős alpolgármester folyamatos támogatását, önkormányzatunk munkatársainak segítségét, különösen Kléner Katalin pótolhatatlan szervezőmunkáját és fáradozását. Köszönjük a civil szervezetek és egyesületek támogatását, A Mi Rómaink, a Maradjanak a fák a Rómain, a Római SE és a Civilek a Római-partért Egyesület közreműködését. Hálával tartozunk a Külker Evezős Klub Óbuda és az Óbuda-Pénzügyőr SE támogatásáért. Köszönjük a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének együttműködését. Külön szeretnénk megköszönni Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet és a Városüzemeltetés munkatársainak megbízható jelenlétét, folyamatos támogatását. Köszönjük a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság áldozatos munkáját. Köszönettel tartozunk a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. munkatársainak együttműködéséért. Köszönjük a gondnok, valamint a telepítést, a mederátvizsgálást és az éjszakai őrzést ellátó munkatársak segítségét. Köszönjük a Vertigo Murals remek munkáját.

Végül köszönjük Önöknek, a Plázs vendégeinek támogatását, biztató visszajelzéseit is.

Ha kérdésük, észrevételük vagy javaslatuk lenne, kérjük, írjanak nekünk a sajto@obuda.hu vagy a plazs@obuda.hu e-mail-címekre. Köszönjük.

A Római-parti Plázsról született cikkeinket ITT érik el.

Tartsanak velünk jövőre is, várjuk Önöket szeretettel!

 

Képeink a zárás előtti utolsó napsütéses délelőttön:

A Római-parti Plázs is megsiratta az idei szezonzárást – igaz, esőt már rég vártunk ennyire. Képeink a záróestén: