Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Méhlegelő a Pók utcai lakótelepen – Segítség a biodiverzitás fenntartásához

2021. május 19., 08:29

A rovarbeporzás globálisan veszélybe került, a vadon élő beporzórovarok sokfélesége és egyedszáma jelentősen csökkent. Éppen ezért a méhlegelők haszna felbecsülhetetlen, hiszen ezek a területek táplálékforrást nyújtanak a beporzóknak aktív és vegetációs időszakukban is. Ez pedig akár a túlélésüket is jelentheti.

A kerületben immár a harmadik méhlegelőnek örülhetünk, ezúttal a Pók utcai lakótelepen. A méhek, beporzók életterének növelésére, hasznos munkájuk támogatására létrehozott vadvirágos terület Burján Ferenc, a kerület fenntarthatóságért, klíma- és környezetvédelemért felelős alpolgármestere kezdeményezésére jött létre. Ahogyan Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, úgy az alpolgármester is tartósan elköteleződött a közösségi méhlegelők telepítése mellett.

A beültetett terület amellett, hogy segíti a méhek, beporzók fennmaradását, szaporodását a terület biodiverzitását is növeli, hiszen egy-egy ilyen folyton virágzó rét a legkülönbözőbb fajokat vonzza, kínál számukra életteret.

A biodiverzitás védelme pedig a saját jövőnk védelmét jelenti.

 

qrf
qrf