Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Óbudai Platán Könyvtár – Ezüsthegyi Könyvtár

Telefon:
+36 1 454 08 26
Cím:
1038 Budapest, Ezüsthegy u. 16. (bejárat a Rózsadomb utcáról)
Intézményvezető:
Pőcze Márta igazgató, Szépvölgyi Katalin könyvtárvezető

Az Óbudai Platán Könyvtár fiókkönyvtára 2004 júniusában nyílt meg a Békásmegyeri Közösségi Házban az olvasóközönség előtt. Vonzáskörzete elsősorban a Békásmegyeri lakótelep hegy felőli oldala, az Ófalu, de sokan a környező településekről is igénybe vették szolgáltatásait. 2016-ban született döntés arról, hogy a korábban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tagkönyvtáraként üzemelő Ezüsthegy utca 16. szám alatti épület, amely több mint 10 éve üresen állt a fiókkönyvtárnak adjon helyet. Ezt követően 2018 januárjában a Hadrianus Program részeként megkezdődtek a kivitelezési munkálatok. 2018. július 2-tól nyílt meg a közönség számára az Óbudai Platán Könyvtár Ezüsthegyi Könyvtára, mely közel 25 ezer dokumentummal, könyvekkel, folyóiratokkal, napilapokkal, DVD-filmekkel, hangoskönyvekkel várja az olvasókat…

Az új, energetikai szempontból is korszerű könyvtár 231 m2-en került kialakításra, ehhez adódik a közel 600 m2-es kert.

A szakmai tervek között hangsúlyt kapott a „zöld épület és zöld működés”, valamint a „zöld szemlélet”. Az épületfelújítás során, amennyire egy meglévő és műemléki védettséget élvező épület esetében és a rendelkezésre álló források függvényében lehetett a tervezők energiahatékony fűtési és világítási rendszerrel látták el a könyvtárat. A felnőtt és gyerek dokumentumállományban is kiemelésre és intenzív gyarapításra kerültek a fenntartható fejlődéssel, zöld kultúrával, ökoszemlélet elterjesztésével kapcsolatos dokumentumok.

Az építészeti átalakítás, felújítás során az alábbi olvasói tereket alakították ki: felnőttkönyvtár olvasásra és tanulásra is alkalmas kényelmes ülőbútorokkal, gyermekkönyvtár, a kisebbeknek mesesarokkal, gyerekbútorokkal, a nagyobbaknak és a tini korosztálynak babzsákokkal. Olvasó-és rendezvényterem, mely a gyerekkönyvtárral összenyitva és külön is használható (rendezvények, előadások, tanfolyamok, illetve gyermekfoglalkozások tartására), ahol a számítógépes munkaállomások is helyet kaptak.

Az Óbudai Platán Könyvtárban kezdettől fogva kiemelt szerepet kapott a könyvtár-pedagógiai tevékenység, így az Ezüsthegyi Könyvtár is kínál a kerület nevelési és oktatási intézményeinek foglalkozásokat. A foglalkozás sorozatok célja, hogy minél több óvodás, iskolás gyerek ismerhesse meg a könyvtár, az olvasás nyújtotta szórakozási, tanulási, információhoz jutási lehetőséget. Mindezt játékos, élményt adó könyvtári órákon, szakkörökön, családi rendezvényeken.

A kertben szabadtéri olvasótermet, rendezvényhelyszínt, mini játszóteret, valamint tankertet alakítottak ki, mely tavasztól őszig a könyvtár koncepciója szerint szerves része, helyszíne lesz az olvasásnak, a játéknak a közösségi kertészkedésnek és a kulturális programoknak.

Az épületben és kertben is elérhető a Wi-Fi szolgáltatás, lehetőséget teremtve a saját eszközök használatára.

Egyéb információk:
Nyitvatartás:
hétfő: Zárva
kedd: 9-14
szerda: 11-19
csütörtök: 9-14
péntek: 11-19
szombat (kéthetente): 9-13
2021-ben nyitva tartó szombatok: szeptember 4., szeptember 18., október 2., október 16., október 30., november 13., november 27., december 11.
vasárnap: zárva

Kapcsolódó intézmények: